Színültig telt az Elek Gyula Aréna szombaton délután, Európa legnagyobb rangadójával indult az év, és jól látszott, most is ez az a mérkőzés, amelybe a játékosok a pályán, a lelátón pedig a szurkolók teszik bele minden erejüket. A csapatok bemutatása közben nemcsak óriási hangulat, hanem fantasztikus élőkép is fogadta a játékosokat, szurkolóink a lelátó mintegy felét betakaró látvánnyal készültek, amelyen a ferencvárosi életérzést szemléltették a Beatles közismert, Abbey Roadot ábrázoló albumborítójával ötvözve.

A kezdősípszó után érezhető volt a feszültség, valamint az is, hogy mindkét csapat meglehetősen jól megszervezte a védekezését. Győri gól nyitotta a találkozót, és csaknem hat perc kellett hozzá, hogy Orlane Kanor válaszoljon rá, de ez egyenlítést ért, sőt, Darja Dmitrijeva találatával a vezetést is átvettük. Óriási küzdelem dúlt, minden előnyszerzésért meg kellett küzdeni, és minden gólnak komoly jelentősége volt, hiszen tíz perc alatt mindkét fél csupán háromszor volt eredményes (3-3). Negyed óra játék után újra átvette a vezetést a Győr, de továbbra is azt érezhettük, hogy amelyik csapat előbb megtalálja támadásban a ritmust, az elléphet ellenfelétől (4-5).

Nekünk sikerült ellépni, igaz, eleinte inkább ellenfelünk hibáiból – tökéletesen használtuk ki, hogy hét a hat ellen küldte fel csapatát Per Johansson, rögtön két üres kapus gólt szereztünk (10-6). Ettől aztán felállt fallal szemben is lendületesebben támadtunk, zsinórban hatot lőttünk összességében ebben az időszakban, és mondani sem kell, a csarnok szinte felrobbant (12-6).

A játékrész hajrája a vendégeknek sikerült jobban, Ryu átlövéseivel zárkóztak, s végül mínusz négyig visszaértek, de összességében az első harminc perccel így is elégedettek lehettünk (14-10).

A második félidő elejének viszont egyáltalán nem örülhettünk, Allan Heinének már a harminchetedik percben időt kellett kérnie, miután három gólt kaptunk zsinórban (14-13). Különösen fontos volt, hogy Laura Glauser továbbra is fantasztikusan védett, ziccereket hárított, ezzel stabilitást adott. Ebből lépésről lépésre építkeztünk, az első lépcsőfok az volt, hogy nem hagytuk egyenlíteni ellenfelünket, aztán távolodtunk tőle, és a harmincnegyedik percben Simon Petra találatával újra néggyel álltunk jobban (18-14).

A következő időszakban a játék képe ismét a meccs elején látottat idézte, kevés gól esett, a kapusok folyton egymásra licitáltak, de amíg mi álltunk jobban, ezt senki sem bánta. Szűk tíz perc maradt már csak, amikor Andrea Lekics hetese után 19-15 állt az eredményjelzőn, vagyis innen már az idő is nekünk játszott, megállni azonban egy pillanatra se lehetett.

Gólra gól jött, három-négy találaton ingadozott a különbség, és lélektanilag iszonyúan fontos volt, hogy amikor egy igencsak hosszú támadásunk után a Győr jöhetett, még a félpálya előtt visszaadta a labdát. Kihasználtuk a lehetőséget, Dmitrijeva becselezte magát és a hosszú felsőbe lőtt, öt perc, négygólos fór – így állt a helyzet. És ez csak javult, miután egyik oldalon se találtak a kapuba a felek, két és fél perc maradt, amikor már mindenki talpon volt, alighanem a „győztes gólt” várták, és meg is kapták Simon Petrától (22-17).

Óriásit harcolva, Laura Glauser frenetikus teljesítményét (huszonegy védését) kihasználva legyőztük a Győrt, és a tabella élére álltunk!