2022. augusztus 12.
Ötgólos siker a siófoki edzőmeccsen
Már az első félidőben kialakult az ötgólos különbség, amely a végén is megmaradt a két csapat között.

Az eredeti tervek szerint a harmadik pénteki edzőmérkőzését játszotta volna női kézilabdacsapatunk a Siófok otthonában, de a lekötött meccsek közül a Mosonmagyaróvár és a Debrecen is lemondta a mieink elleni találkozót, így végül a nyáron most először alakíthatták szurkolóink ez alapján a hétvégéjüket. Többen ki is használták a lehetőséget, és a Balaton-partról érkeztek a sportcsarnokba, ahol a felkészülési meccsen szokatlan jegyár ellenére is szép létszám gyűlt össze.

Nem túl nagy iramban kezdődött a meccs, amelynek első tíz percében látványosan a beálló játékot erőltettük – Andrea Lekics háromszor meg is találta Dragana Cvijicset, aki kettőt értékesített a helyzeteiből. Emily Bölk átlövései is ültek, de a védekezésünkben több bosszantó hibát is elkövettünk. Nem kaptunk sok gólt még így sem, ami mutatja, hogy nagyon komoly képességű játékosok alkotják a védelmünket, de biztosan lesz még fegyelmezettebb és keményebb a falunk.

Alicia Stolle csereként jött a pályára, majd az első, elrontott lövése után főszereplővé lépett elő a játékrész középső periódusában: kiosztott négy gólpasszt Kovács Anettnek, aztán maga is betalált kétszer. Ekkortájt a csapat az álmoskás, fásult tempót szépen lassan meghaladva a meccs során először ellépett ellenfelétől. Bár eddig is csak nálunk volt előny, kettőnél többel nem tudtunk vezetni, ráadásul 9-9-nél utol is ért minket a házigazda – Elek Gábor ezt követően kért időt, a lányok pedig zsinórban öt gólt szereztek.

A közte öt a szünetre is megmaradt (11-16), és a második félidő is hasonlóan pergett, mint az első. Egy-egy periódusban a gázpedálra léptünk, és akkor nőtt a különbség, de aztán jött egy tompább időszak, amikor a siófokiak közeledni tudtak. A hajrához érve az utóbbi történt, és a közte kettőért is támadhattak a hazaiak, vagyis a második játékrésszel, és főként ezzel az időszakkal nem lehetünk elégedettek. Hozzá kell tenni azt is, hogy a játékvezetés minősége miatt meglehetősen zaklatott volt a meccs - mindkét edző kapott sárgalapot, volt kettős kiállítás, illetve rengeteg elnézett lépés- és támadóhiba mindkét oldalon.

Az utolsó percekben visszaállítottuk az ötgólos különbséget, és pontosan ennyivel is nyertük a siófoki edzőmérkőzést, amelynek végén mindkét csapatot tapssal köszöntötték a szurkolók. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Siófok KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 22-27 (11-16)

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin