2021. január 14.
Pikáns lesz az Esbjerg elleni meccs
Csalóka a Nerea Pena érkezése óta még erősebbé vált dánok
tabellán elfoglalt pozíciója.

Gyakorlatilag minden tervét megvalósította szerdán női kézilabdacsapatunk: győzött és könnyedén tette mindezt, vagyis a két pontot is megszereztük és talán túl sok energiát sem égettünk el. A mostani ritmusban utóbbi is meglehetősen fontos szempont, hiszen a meccs másnapján, csütörtökön már az Esbjerg elleni közvetlen felkészülés kezdődött el. A lányok sűrű két nap elé néztek, elvégre jó néhány taktikai elem begyakorlására sort kell keríteni szombatig. Ez pedig talán még a fizikai felkészítésnél is nehezebb… A játékosoknak ugyanis akaratlanul is halmozódik a fejében az ellenfelekről szerzett információ, két nap alatt megtanulják az ellenfél valamennyi játékosának jellemző mozgását, cseleit és lövéseit, majd a meccset követően megpróbálják törölni mindezt, hogy a következő két napban a következő csapatot térképezzék fel hasonlóan.

De térjünk vissza a csapat előtt álló következő feladatra: szombaton Fradi – Esbjerg mérkőzést rendeznek, és az összecsapás több szempontból is igazán pikánsnak ígérkezik. Egyrészt az Esbjergnek ez az utolsó esélye arra, hogy felzárkózzon a csoport középmezőnyéhez, de ha kikap tőlünk, akkor matematikailag is biztossá válik, hogy a mieink mögött végez. Másrészt az ősszel úgy sikerült Dániában győznünk, hogy kis túlzással egy kezdőcsapatnyi felnőtt játékosunk se volt, és ez biztosan hatással lesz még most is. Továbbá novemberben Siófokról az Esbjerghez szerződött korábbi játékosunk, Nerea Pena. Vezérletével egyébként fejlődött is az elmúlt időszakban a csapat, a Rosztov-Don ellen csak az elhibázott időn túli hetes miatt nem szerzett pontot (27-28), a Metz az ötvenötödik percben mindössze eggyel vezetett ellene, végül hárommal nyert (25-28), a bivalyerős Vipers otthonából pedig elcsípett egy pontot.

Sokat elmond a dánokról, hogy bár kilenc meccsen csak négy pontot szereztek, a legnagyobb különbségű vereséget a Rosztov-Don otthonában szenvedték el: négy góllal kaptak ki (28-24). Vagyis meglehetősen csalóka a tabellán elfoglalt hetedik helyük.

De a mieink elmúlt hetekben mutatott formája alapján mégis azt mondhatjuk, hogy győzhetünk az Elek Gyula Arénában. Csak épp koncentrált és precíz játék kell hozzá – de az nagyon!

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

11. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg

Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött

Időpont: 2021. január 16., 16 óra

Játékvezetők: Andreas Bethmann és Michalis Tzaferopoulos (görögök)

TV: Sport 1. 

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin