2023. augusztus 3.
„Próbáltam mindig valami vicceset mesélni Anyáékról!”
Az Imre-gyerekek a Fradi TV-ben meséltek csodás vb- és Eb-érmeikről és szüleik szurkolásáról – VIDEÓ!

Az elmúlt évtizedekben többször fordult elő az Imre-házaspárral, vagyis Imre Gézával és Kökény Beával, hogy egy ország szurkolt nekik olimpiákon, világversenyeken. Az utóbbi időben azonban fordult a kocka, a büszke szülők immáron a lelátóról, közösen drukkolnak gyermekeiknek, az egyaránt a Fradiban és a korosztályos válogatottakban kézilabdázó Imre Szofinak és Bencének. A Fradi TV nézői nemrég már láthattak egy riportot, amiben Bence és anyukája meséltek Szofi NB I-es debütálása kapcsán a rendkívül sportos család mindennapjairól, most pedig maga Szofi is csatlakozott hozzájuk, hiszen újra volt miről mesélni. A gyerekek ugyanis junior vb-ezüsttel, illetve hibátlan mérleggel kiharcolt U19-es arannyal tértek haza Németországból, illetve Romániából az elmúlt hetekben.

A sors érdekessége, hogy a gyerekek megszerzett érmei anyukájuk éremgyűjteményéhez igazodnak, hiszen Kökény Beának van világbajnoki ezüstje és Európa-bajnoki aranyérme is, amit ráadásul Romániában nyert. És ahogy arra számítani lehetett, természetesen Szofiék és Bencéék szereplését a szülők is szorosan nyomon követték, a gyerekek pedig, ha szakmai tanácsért nem is hozzájuk fordulnak, de természetesen nagyon örültek a szülői támogatásnak. Hogy miben testesül meg ez a támogatás, és a két testvér hogyan szurkolt egymásnak, kiderül az alábbi videóból!

Cikkajánló

Nem okozott gondot a kevés pihenő, győztünk Budaörsön

Női kézilabdacsapatunk mindkét játékrészt jól kezdte, és ezzel el is döntötte a Budaörs elleni mérkőzést.

Ritkán látható tempó: szombaton újra bajnoki

Női kézilabdacsapatunk a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés után két nappal újra pályára lép.

Újra Tatabányán nyílik esély a címvédésre

Május első hétvégéjén rendezik a Magyar Kupa négyes döntőt, jegyeket várhatóan áprilistól lehet vásárolni.

"Mindig különleges Elek Gábor ellen játszani"

Magabiztos győzelmet arattunk az Esztergom ellen - a mérkőzés után jó hangulatban zajlott a sajtótájékoztató.

Meggyőző különbségű sikerrel jutottunk a kupa FINAL4-ba

Az előzmények alapján szorosabb meccset várhattunk, de magabiztosan jutottunk tovább a Magyar Kupában.

Kökény Bea, a klublegenda, aki tanulta a Fradizmust

Az FTC női kézilabdacsapatának legendás játékosával a kezdetekről, sikerekről és kudarcokról beszélgettünk.

Elhunyt egykori kézilabdázónk, Csizmadia Csaba

Az FTC korábbi játékosa életének utolsó éveit FTC Kézilabda Akadémia munkatársaként töltötte.

Csütörtökön hazai pályán rajtolunk a Magyar Kupában

Női kézilabdacsapatunk a MOL Esztergom elleni meccsel kezdi meg a következő hetek megerőltető sorozatát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin