2022. szeptember 1.
Rajt a bajnokságban – az MKC érkezik
Kezdődik a női kézilabda idény, pénteken Mosonmagyaróvár érkezik a Népligetbe.

Az eredmények tekintetében sikeres, de számos nehézséggel tarkított felkészülési időszakot követően pénteken élesbe fordul a kézilabda idény: a Ferencváros számára is elrajtol a 2022/2023-as idény. Az előző évben csupán rosszabb gólkülönbségünk miatt maradtunk le az aranyéremről, ezért mindenkiben nagy a motiváció, hogy a következőben eggyel fényesebbre cseréljük a medált. Persze, nagyon hosszú és nehéz évad vár ránk, ezért célszerű csupán a következő, az első feladatra összpontosítani.

Az idényrajton a Mosonmagyaróvár érkezik az Elek Gyula Arénába, épp úgy, mint egy évvel ezelőtt. Ellenfelünk is sűrű nyarat tudhat maga mögött: a hazai élvonalból a Debrecennel, a Siófokkal, kétszer a Váccal, az Albával és a Dunaújvárossal is vívtak edzőmérkőzést, de nemzetközi találkozókon is gyakoroltak. Sőt, maguk rendeztek tornát (AVIA-kupa), amelyet végül meg is nyertek az RK Podravka Koprivnica elleni kiélezett döntőben. A főpróba is jól sikerült az MKC-nak, hiszen augusztus 26-án a Molde HK elleni győzelemmel zárta az előszezont.

Az MKC felkészülési mérkőzéseinek eredményei:

2022.07.26.     DVSC Schaeffler – MKC 30-25
2022.07.29.     MKC – FTC-Rail Cargo Hungaria (elmaradt)
2022.08.05.     MKC – Praktiker-Vác 36-29
2022.08.06.     MKC – Praktiker-Vác 27-24
2022.08.09.     Siófok KC – MKC 25-33
2022.08.12.     Alba Fehérvár – MKC 26-32
2022.08.17.     MKC – DKKA 39-33
2022.08.20.     MKC - DHC Slavia Praha (cseh) 44-24
2022.08.21.     MKC – RK Podravka Koprivnica (horvát) 26-20
2022.08.26.     MKC – Molde HK (norvég) 37-28

A mosonmagyaróváriak az előzetes tervek szerint a mieinket is fogadták volna edzőmérkőzés keretében a nyár folyamán, azonban a belső pozíciókban jelentkező sérültek hiányában riválisunk kénytelen volt lemondani a mérkőzést. Így a „felmérő” is elmaradt, vagyis a bajnoki mérkőzésen némi többlet izgalmat is hozhat, hogy a két fél mire megy egymás ellen, továbbá, hogy Tóth Nikolett a Fradi kölcsönjátékosaként először ekkor szerepelhet majd nevelőklubja ellen az MKC mezében.

Érkezők a 2022/2023-as szezonban az MKC csapatánál:

Albek Anna (TuS Metzingen), Bardi Fruzsina (KÖFÉM SC), Csire Fanni (Szombathelyi KKA), Faragó Luca (Vasas SC), Ines Ivancok (HSG Bensheim/Auerbach Flames), Sztankovics Kyra (Mosonmagyaróvári KC SE), Tóth Nikolett (FTC-Rail Cargo Hungária)

Távozók a 2021/2022-as szezon után az MKC csapatánál:

Asanin Tanja, Csekő Brigitta, Kojic Ana, Konecna Michaela, Milic Bojana, Török Lilly, Török Rebeka

Emlékezhetünk, hogy az MKC tavaly a nemzetközi porondra is kiléphetett, miután harmadikként zárta a 2020/2021-es idényt. Talán épp ez okozta a legnagyobb kihívást számukra a mögöttünk hagyott idényben, amikor az elvárásokhoz mérten néhány negatív meglepetés eredmény is becsúszott.

Az idény második felében jelentkező folyamatos létszámhiány ellenére végül ötödik helyen zárt az alakulat, a nyáron pedig valamelyest erősödött talán, így közel sem szabad fél vállról venni.

Az elmúlt évek egymás elleni meccsei legtöbbször szoros meccset hoztak, bár épp a tavalyi idényrajton könnyedén győztünk, és az is tény, hogy az utóbbi években rendre a mieink örülhettek a lefújáskor. Összességében nem kérdés, hogy szurkolóink biztatása mellett az új szezon első rangadóján győzelmet várhatunk a csapattól, de ehhez koncentrált és kiegyensúlyozott játékra lesz szükség.

Elmúlt évek eredményei a Mosonmagyaróvár ellen:

2022.02.09. MKC – FTC-Rail Cargo Hungaria 31 - 34
2021.09.08. FTC-Rail Cargo Hungaria – MKC 37 - 26
2021.03.03. FTC-Rail Cargo Hungaria – MKC 34 - 31
2020.09.09. MKC – FTC-Rail Cargo Hungaria 19 – 29

A mérkőzésre online, valamint a meccs napján 16 órától a helyszínen kaphatóak belépők.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Motherson Mosonmagyaróvár
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2022. szeptember 2., 18 óra
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
Jegyár: 1500 (álló), 2500 (ülő) forint.
TV: M4 Sport

Cikkajánló

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin