A szezon kezdete előtt a legtöbben úgy számoltak, hogy a majdani Fradi-Siófok mérkőzés lesz a legfontosabb, amely a következő évi Bajnokok Ligája-indulásról dönt. Aztán, mire eljött április vége, szinte biztossá vált, hogy az idén minden eddiginél többet csapatukra költő, külföldi klasszisok sorát alkalmazó Balaton-partiak lemaradnak az első két helyről, s ez mintha kissé csorbította volna a rangadó élét. Merthogy egyébként ez ettől még óriási presztízzsel bíró rangadó volt az EHF-kupa döntőjébe jutó siófokiak ellen, arról nem is beszélve, hogy a bajnoki címmel kapcsolatban még meglévő álmaink kizárólag a győzelemmel maradhattak életben. Szóval a két fél őszi találkozójához képest jóval visszafogottabb volt a felhajtás, az érdeklődés, és a meccs is komótosan indult.

Ennek ellenére az első tíz percben komolyabb előnyt is építhettünk volna, ha nem vétünk többször is kikényszerítetlenül. A védekezésünk jól állt a lábán (pedig a pénteki edzésen még nem volt épp biztató), kilenc és fél perc alatt három gólt kaptunk csak (5-3), miközben, ha az ellenfél norvég kapusa, Silje Solberg nem véd úgy, ahogy, vagy csak pontosabban visszük a lerohanásokat, mi akár már tíznél is járhattunk volna. De sajnos nem tudtuk leszakítani magunkról az SKC-t, amely egyenlíteni, sőt vezetni is tudott az első játékrész során, és a szünetre is egygólos előnye tudatában mehetett (15-16). Az ingadozó állás az őszi partira emlékeztetett, ugyanakkor abban bízhattunk, hogy az egyik legjobbját, Estelle Nze Minkot nélkülöző ellenfelünk a második félidőben veszít majd lendületéből.

Az várható volt, hogy nem a következő tíz-tizenöt perc lesz még az, amelyikben ez bekövetkezik, de annál azért többet remélhettünk, mint amit kaptunk – kis híján komoly bajba kerültünk. Iszonyúan fontosak voltak Bíró Blanka hetes védései, mert támadásban nem igazán találtuk Solberg ellenszerét, ütemet veszítettünk, és könnyen leszakadhattunk volna a Siófoktól. Így viszont a nyakukon maradtunk, majd, ha iszonyatosan nehezen is, de a 48. percben végre újra előnybe kerültünk. Márton Gréta kapott rengeteg labdát ebben a periódusban és kulcsszerepe volt abban is fiatal szélsőnknek, hogy fordítani tudtunk, miként Nerea Pena is eredményesen kézilabdázott.

Nem fogyott el azonban a Siófok, sőt, mínusz kettőről az 56. percben újra átvette a vezetést (26-27). Két gólra távolodtak a vendégek, és nem nekünk állt a zászló, de esélyt kaptunk, amikor egy perccel a vége előtt az egyenlítésért támadhattunk Elek Gábor időkérése után. Élni azonban nem tudtunk vele, Nerea Pena átadását elcsípték a vendégek, a hátralévő időt pedig már végigjátszották.

Fájó vereséget szenvedtünk, mert ezen az estén nem tudtunk valós tudásunknak megfelelően teljesíteni, pedig ez ezúttal biztosan elegendő lett volna - ráadásul még a 2015 májusa óta tartott hazai bajnoki veretlenségünket is elveszítettük. Folytatás és javítási lehetőség már szombaton - a Győr ellen.