Ez ilyen idény, soha nem látott körülményekkel és nehézségekkel – ezekkel a mondatokkal találkozunk szinte folyamatosan a világ minden pontján, de a siófoki mérkőzésünk is ugyanerre világított rá. Merthogy mindkét csapat rengeteg problémával küzd, a mieink keretéből négyen, a hazaiakéból még ennél is többen hiányoztak a rangadón, amelyet így Csiszár-Szekeres Klára, Háfra Noémi, Pásztor Noémi és Schatzl Nadine nélkülözése mellett is kötelező volt megnyernünk. Igaz, felsejlett előttünk egy bizonyos esbjergi Bajnokok Ligája-összecsapás, amelyen a mostani Siófokhoz hasonlóan viharvert Ferencváros csodát tett.
Vagyis nem lehetett félvállról venni a találkozót, de bízhattunk benne, hogy a lányaink is emlékeznek a dániai történésekre, és azokból okulva koncentráltan lépnek pályára. Az első két perc így is alakult, a hazaiak lövésig se jutottak el, miközben mi könnyedén szereztük a góljainkat. 2-0 után ébredt ellenfelünk, és nagyjából a tizedik percig élt azzal a lehetőséggel, amit adtunk neki: könnyelműek voltunk (5-5). A folytatás, a következő tíz perc aztán úgy alakult már, ahogyan elképzeltük, egy szinttel jobban védekeztünk, támadójátékban se fékeztünk és fokozatosan léptünk el. 8-1-es sorozatot futottunk, masszív előnyt építettünk, és úgy tűnt, a hazaiak lelkesedése is elfogyott. 20-10-nél már tízzel vezettünk, ráadásul a meccs képe is számunkra volt kedvező, folyamatosan rohanhattunk a megszerzett labdákkal, Márton Gréta csak a lerohanás ziccereket értékesítve szerzett öt gólt. Az első félidő utolsó öt percében viszont a siófoki kapuba beálló tizenöt éves Krasznai Júlia ellopta a showt. A jobbára a serdülő korosztályban szereplő kapus az első négy lövést (amely mind ziccer volt!) egyaránt kivédte, ezzel pedig némileg feltüzelte csapattársait. A szünetre eggyel közelebb ért a Siófok, de ami fontosabb, hogy sikerült végre gólt lőnünk Krasznainak (12-21).
A fordulás után előbb hihetetlen, majd nem sokára már bosszantó volt a fiatal kapus produkciója, merthogy továbbra is hadilábon álltunk a gólszerzéssel, vagy ő védett, vagy a kapufát forgácsoltuk vékonyabbra. Nem apadt az előnyünk így sem, mert a védekezésünk jó volt, illetve Bíró Blanka is jól szállt be, de mégiscsak zavaró volt az elképesztő mennyiségű rontott lövés. Talán fel is paprikázta ez a játékosainkat, mert ha lehet, még szigorúbb lett hátul a falunk, elöl pedig, ha nehezen is, de megtaláltuk a megoldást, s ezzel együtt újra hízott a differencia – egészen húsz gólig (15-35).
És ez azért tekintélyt parancsoló volt. Mert a rengeteg siófoki gond ellenére horvát, dán, két francia és három magyar válogatott kézilabdázó is a hazai tréner rendelkezésére állt.
A végére kicsit kiengedtünk, ezért végül "csak" tizennyolc góllal győztünk Siófokon.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
8. forduló (elhalasztott mérkőzés)
Siófok KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 20-38 (12-21)
Helyszín: Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. február 27., 18 óra
Játékvezetők: Bócz László és Wiedemann Viktor
Gólszerzők: Kiss Nikoletta 7, Tamara Horacek 3, Katarina Jezic 3, Lapus Laura 2, Tóth Gabriella 2 (1), Juhász Fanni 2, Schuch Nelli 1, ill. Klujber Katrin 8, Márton Gréta 7, Emily Bölk 6, Kovacsics Anikó 6, Kovács Anett 4, Alicia Stolle 2, Kisfaludy Anett 2, Szucsánszki Zita 1, Julia Behnke 1, Angela Malestein 1.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.