2021. augusztus 24.
Remek kezdés után nyertük a siófoki edzőmeccset
Látványosan és eredményesen kézilabdáztunk, így könnyedén nyertük meg a felkészülési találkozót.

Siófokon folytatta a felkészülést női kézilabdacsapatunk, amely az SKC elleni mérkőzésen ezúttal a Janurik Kinga, Angela Malestein, Alicia Stolle, Emily Bölk, Szöllősi-Zácsik Szandra, Julia Behnke, Márton Gréta felállásban kezdett. Nem cseréltünk védekezés és támadás között, és meglehetősen jól működött így ez a hetes. 6-0-lal indítottuk a meccset, ráadásul gyönyörű gólokat szereztünk – Szöllősi-Zácsik és Bölk jó tízről bombázott a hálóba, Márton és Malestein meg szélről értékesítette magabiztosan a helyzetét. Hátul meglehetősen jól festett a fal, amely a belső posztokon nemzetközi mércével is kellően magasnak tűnik, és a hazaiaknak is jelentős gondokat okozott. Miként kapusunk is, aki közel ötven százalékos hatékonysággal védett az első félidő során. A hetedik percben kaptuk az első gólt (1-6), s utána volt egy rövidebb megtorpanásunk, a hazaiak háromra zárkózhattak volna, ha Janurik nem tolja ki Szarkova hetesét, de megtette, s a negyed óra játék után már nyolcgólos előnyünknél cserélhetett Elek Gábor. Jött Itana Grbics, Klujber Katrin és Kisfaludy Anett támadásban, Csiszár-Szekeres Klára pedig védekezésben, és montenegrói irányítónk két gyors góljával máris tízzel vezettünk.

A játékrész hajrájában néhány lövésünk elakadt ellenfelünk kapusában vagy valamelyik védekező játékosában, így némileg csökkent a differencia, a szünetre pedig nyolcgólos vezetésünknél mehettünk. Látszólag könnyedén, felszabadultan és változatosan kézilabdáztunk, illetve Elek Gábor is elégedettnek tűnt.

A fordulás után is hasonlóan alakult a játék képe, sportszerű meccs volt, a csapatok még nem a bajnoki hőfokon pörögtek, s ezzel összefüggésben sok gólt láthatott a mintegy négyszázfős nézősereg. Az eredmény jelentősen nem változott a 45. percig, a hazaiaknál Katarina Jezic volt a legveszélyesebb ebben a periódusban (a meccs egészében pedig Szarkova volt a legeredményesebb), a mieinknél azonban eloszlottak a gólok. A végére különösen fellazultak a védelmek, a kapusok elvétve tudtak védést bemutatni, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Persze, az edzőmeccseken ennek kevésbé van jelentősége, sokkal inkább annak, hogy újabb értékes gyakorló mérkőzésen jutott túl együttesünk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Siófok KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 28-41 (10-18)
Siófok, 400 néző, vezette: Altmár Kristóf és Horváth Marton
A ferencvárosi gólszerzők: Márton 8, Szöllősi-Zácsik 5, Malestein 5, Grbics 5, Kisfaludy 3, Stolle 3, Kovács 3, Bölk 3, Klujber 3, Behnke 2, Ferenczy 1.

Cikkajánló

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin