A felütés tökéletes volt: amikor női kézilabdacsapatunk a besztercei felkészülési torna elődöntőjének a helyszínére ért, a serdülő együttesünk CSM Bucuresti ellen meccse épp az utolsó percben járt, s mert fiataljaink öt góllal vezettek, belefért az is, hogy a két vezetőedző, Szarka Éva és Elek Gábor a kispadok mellett öleléssel köszöntse egymást.
Valami hasonlóra készültek a „nagyok” is, mármint, hogy felülmúlják román ellenfelüket, a román bajnokság tavalyi harmadikját, a Ramnicu Valceát. A lelátókra lassan gyülekeztek az emberek, de a kezdésre mintegy ötszázan azért összegyűltek (minden bizonnyal az új csarnok sokkal több érdeklődőt vonzott volna). Köztük, és nem a pályán volt szerencsére az a román tévés is, aki vagy negyed órán keresztül ácsorgott a mieink térfelén, miközben a melegítés zajlott – épp jókor somfordált le a pályáról, mert Tomori Zsuzsannáék egyre szúrósabb tekintettel dobálták körülötte a labdákat…
A játékosok bemutatása előtt aztán még táncshow is volt, vagyis a helyiek megadták a módját a rangos tornának.
A meccset nem kezdtük jól, kicsit talán spórolósan álltunk neki, a Valcea viszont futott, ahogy csak bírt minden elrontott támadásunk után, és ebből volt jó néhány sajnos az első periódusban. Sejthettük, hogy ellenfelünk megpróbál mindent egy ritmusban végig vinni majd, hiszen az edzőjét, Bent Dahlt jól ismerhettük a siófoki időszakából, s ő ezt a taktikát kedveli, de így is eredményes volt a Valcea. Az első húsz percben szinte végig vezetett, két-három góllal is meglépett, de ennél jobban nem szakadtunk le, és a félidő hajrájához érkezve érezhetően változás állt be a játékban. Kicsit felpaprikázta a mieinket, hogy egyre másra szórták a két perceket a játékvezetők, pedig nem volt durva a meccs, hanem inkább a sporik ingerküszöbe volt túlságosan alacsonyan.
A szünetre egygólos hátránnyal mehettünk (12-13), de a folytatásban is szerencsére mi domináltunk úgy, ahogyan a szünet előtt, és a 36. percben a meccs során először a vezetést is átvettük (17-16). A tizennyolcadik gólunk az év végi összeállításba is befért volna: Emily Bölk elrontott passzát óriási bravúrral még valahogy összeszedte Andrea Lekics, akinek aztán szintén kiperdült a kezéből a labda, amely így gurulva, a románok lába között ért el Kisfaludy Anetthez, akinek a lövése a kapus lábán megpattanva vánszorgott át a gólvonalon. Három másodperc alatt háromszor is szerencsénk volt, de megdolgoztunk érte, mert ebben a periódusban a csapat igazán beletette a munkát a meccsbe, és látszólag az irányítást is átvette.
A Valcea azonban pont úgy, mint mi az első félidőben, nem hagyta magát leszakítani, vagyis izgalmas meccset láthattak a szurkolók. Dragana Cvijics vállalt magára sokat, nagyon hasznosan és jól kézilabdázott, gólokat lőtt és heteseket harcolt ki, de Emily Bölköt és Janurik Kingát is külön dicséret illeti. Megnyertük a meccset, méghozzá négy góllal, de azt is örömmel konstatálhattuk, hogy a CSM Bucuresti elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal is éles és épp ezért különösen hasznos mérkőzésen vagyunk túl.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Beszterce
FTC-Rail Cargo Hungaria - CSM Ramnicu Valcea 31-27 (12-13)
Beszterce, 500 néző
Gólszerzők: Bölk 8, Malestein 5, Kovács A. 5, Márton 4, Cvijics 3, Lekics 2, Edwige 2, Kisfaludy 1, Szucsánszki 1.
Tíz játékosunk lép pályára a válogatott szünetben is, többen ráadásul egymás ellen.
Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.
Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.
Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.
Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.
Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.
Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.
Női kézilabdacsapatunk lehengerlő első félidő után a másodikban picit kiengedett az MTK ellen.