Sokáig emlékezetes diadalt aratott női kézilabdacsapatunk szerdán a Győri ETO ellen, de túl sok idő nem volt megélni a sikert. Persze, a szerdai győzelem utólag már csak egy állomásnak tekinthető, az igazi sikerhez még öt mérkőzést meg kell nyerni…

„Nehezen aludtam el a meccs után, korán fel is keltem másnap, még a győzelem ízét éreztem a számban – elevenítette fel az összecsapást követő estét az ETO ellen ragyogóan teljesítő Csiszár-Szekeres Klára. – Utólag azt mondom, nagy előny volt számunkra, hogy az előtte lévő két meccsünk szoros volt, hogy azokon is küzdenünk kellett, hiszen sok hibával játszottunk. Éreztem már a héten, hogy együtt vagyunk és akarjuk a sikert, még azon az edzésen is, amikor egyébként nem úgy mentek a kezek és a lábak, ahogy Gábor akarta volna. A meccs előtt, az öltözőben is megvolt a kellő feszültség, és jó volt úgy kimenni a pályára, hogy tudtam, komoly tétje van a következő egy órának.”

A meccsen aztán szinte végig mi vezettünk, a vendégek csak egyszer-egyszer tudtak szűkíteni a különbségen, de óriási fegyvertény, hogy a hajrában se hagytuk őket lőtávolon belülre érni.

„A legelején megadta az alaphangot, hogy rögtön az első támadásnál mindenki jó helyen volt és labdát szereztünk, illetve nagy fordulópontnak gondolom Blani hetes-védését az első félidő végén. A második félidő közepén két-három lerohanásból szereztek gólt, akkor gondoltam arra, hogy ha most összekapják magukat, akkor talán nem teljesül az álom, de a végén megint mi voltunk jobbak. Nagyon sok munka van abban, hogy így sikerült ez a meccs. Mióta visszatértem a sérülésemből, csere voltam, de sokat beszélgettünk Zizivel és Anettel (Szucsánszki Zitával és Kisfaludy Anettel – a szerk.) a taktikáról, hogy bizonyos ellenfelek ellen hogyan készüljünk, sokat köszönhetek nekik is, tudtunk segíteni egymásnak.”

Most pedig gyakorlatilag öt döntő előtt állunk, hiszen tudjuk, ha a hátralévő öt mérkőzésen nem veszítünk pontot, biztosan az első helyen zárjuk az idényt.

„Nem azt nézzük a lányokkal, hogy ki hányadik helyen áll, hanem azt rögzítjük magunkban, hogy nem fér bele egyetlen hiba sem, hogy így még nagyobb lett a tét, mint eddig. Kifejezetten örülök annak, hogy ezzel kiszámíthatóvá vált az előttünk álló időszak – elvégre ebben az idényben alig volt olyan periódus, amikor nem napról napra éltünk és terveztünk. Most tiszta a képlet: tudjuk, ki ellen játszunk, tudjuk, mi a tét. Szerintem senkit sem kell motiválni…”