2024. december 28.
Sima győzelemmel fordultunk rá az új évre és a Győrre
Női kéziseink a döcögős kezdés után ismét remek védekezéssel arattak fölényes győzelmet Szombathelyen.

Negyvenegy nap után lépett pályára újra női kézilabdacsapatunk – a CSM Bucuresti másodszori legyőzése óta volt Európa-bajnokság, valamint karácsonyi pihenő is, majd két nap jutott a Szombathely elleni felkészülésre. Ellenfelünk újoncként nagyszerű őszt produkált, hazai pályán veretlenül menetelt, a tabella ötödik helyéről fogadta a mieinket, és különleges, hogy kivételesen az egyébként a Falco kosárlabdacsapata által használt Aréna Savariában. 2024 búcsúztatóján elvégre kézilabda ünnepre készültek a helyiek, mindenesetre jó volt látni, hogy többezer ember volt kíváncsi a Ferencváros elleni összecsapásra.

A mieink dolgát nehezítette, hogy az elmúlt hetekben legtöbben a válogatottaknál készültek, és az újbóli összeszokásra nem lehetett még elég idő – továbbá Andrea Lekics, Angela Malestein és Hársfalvi Júlia sem tudta vállalni a játékot, a kapusok közül pedig ezúttal Böde-Bíró Blanka maradt ki a keretből.

Az eleje kissé döcögős volt, elöl több labdát elszórtunk, látszott, hogy tényleg nem volt sok idő felkészülni a találkozóra. A hibáinkat eleinte ki is használták a hazaiak, a 8. percben 5-3-ra vezettek, akkor még nem tudtuk, hogy jó sokáig (több, mint negyedóráig) ez volt az utolsó góljuk – Janurik Kinga és a hetesre beálló Laura Glauser is remekelt a kapuban, ezt az etapot 9-0-ra nyertük meg (5-12).

A játékrész hajrájában növelni már nem sikerült a különbséget, de összességében a hétgólos előnnyel és a kilenc kapott góllal elégedettek lehettünk (9-16).

A fordulás után az első hat támadásból nem született gól, de utána mi törtük meg a jeget, és a 35. perc végén már tízgólos volt az előnyünk (10-20). A második félidő közepén már látszott játékosainkon, hogy élvezik a játékot, több szép megoldást láttunk, Valerija Maszlova cundertalálatának és a sérüléséből az őszi szünet előtt visszatérő Szöllősi-Zácsik Szandra bombagóljának különösen örülhettünk. A vége fölényes 36-18-as Fradi-siker lett, még ezzel a különbséggel is teljesen megérdemelten.

A folytatás ennél jóval nehezebb lesz, hiszen egy hét múlva a Győr elleni csúcsrangadó vár ránk az Elek Gyula Arénában, de ha megálmodhattunk volna egy ideális felvezető meccset, ez aligha lett volna messze a Szombathelyen látottaktól.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
10. forduló

SZOMBATHELYI KKA–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 18–36 (9–16)

Schaeffler Aréna Savaria, 2700 néző. V: Altmár, Horváth
SZKKA: N. De Almeida – Akijama 1, Djatevszka 1, Pődör R. 9 (3), Szmolek 2, Pődör B. 1, Kazai. Csere: Csatlós (kapus), Török Fanni, Kulcsár D. 1, Varga N. 2, Szeberényi, Dombi, Balogh P. 1, Gönczöl. Edző: Bo Rudgaard
FTC: Janurik 1 – Papp D. 4, Dmitrijeva 3, Edwige, Cvijics 4, Bölk 1, Márton G. 5. Csere: Glauser (kapus), O. Kanor, Tomori, Simon P. 7 (2), Balázs B., Klujber 3 (3), Bordás 1, Maszlova 4, Szöllősi-Zácsik 3. Edző: Allan Heine
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 12. p.: 5–5. 17. p.: 5–6. 23. p.: 6–12. 27. p.: 7–14. 36. p.: 10–20. 41. p.: 12–24. 46. p.: 14–27. 53. p.: 16–31. 56. p.: 16– 34. 
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/4, ill. 5/5

Allan Heine: – Jó meccset játszottunk a Szombathellyel. Jól kezdett az ellenfelünk, arra a magas tempóra készültünk, amit egész szezonban mutattak, volt egy remek negyedóránk védekezésben, amikor kialakítottuk a különbséget. Lépésről lépésre növeltük az előnyünket és támadásban is kényelmesebben játszhattunk. A második félidő már a nagy különbség miatt könnyebb volt, nagyon jó játékkal szereztünk két pontot.

Cikkajánló

Rajt a bajnokságban, szerdán a Budaörsöt fogadjuk

Női kézilabdacsapatunk megpróbálja visszahódítani a bajnoki serleget, szerdán indul a verseny.

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

Szuperkupa döntővel indul vasárnap a kézilabda idény

Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.

Simon Petra lett az előző NB I-es idény legjobbja

Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.

Három játékosunk bekerült az NB I álomcsapatába

A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.

Megsérült, műtéten esett át Balázs Bítia

Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.

„Nagyon zavart, hiába csak az előszezonban vagyunk…”

Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin