2022. március 2.
Sirián Szederke visszatér Siófokra
A beállót egy hónapja vettük kölcsön, de kérésére a jövőben újra anyaegyesületét erősíti.

Sirián Szederke február elején, Julia Behnke sérülése után került kölcsönbe a Ferencváros női kézilabdacsapatához. A beálló két bajnokin, valamint három Bajnokok Ligája-mérkőzésen segítette klubunkat, március elején azonban jelezte, hogy a jövőjét szem előtt tartva szeretne visszatérni a Siófokhoz.

„Szederke nagy segítségére volt a csapatunknak, amelybe gyorsan beilleszkedett, és úgy gondolom, jól is érezte magát nálunk – mondta Görög Zsolt, a szakosztály ügyvezető igazgatója. – A játékos segítőkész és rugalmas volt, amikor megkerestük a kölcsönvételi szándékunkkal, épp ezért mi is így álltunk az ő kéréséhez, miszerint, ha lehet, akkor szeretne visszatérni Siófokra, ahol a következő idényt is tölti. Örültem volna, ha Szedi velünk marad az idény végéig, de két beálló, Kisfaludy Anett és Béatrice Edwige így is a csapat rendelkezésére áll, valamint bízunk benne, hogy Julia Behnke is minél előbb bevethető lesz, vagyis a keret adott a célok eléréséhez.”

Szederkének köszönjük a Ferencvárosért tett szolgálatait, illetve sok sikert kívánunk pályafutása további részéhez.

Cikkajánló

Irány Dortmund – indul a rájátszás a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.

„A pályán és az életben is a kihívások motiválnak”

Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin