2023. március 17.
Sok múlhat az podgoricai odavágón
Női kézilabdacsapatunk elutazott a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre, és edzett is a meccs helyszínén.

A Bajnokok Ligája-kiírás célegyenesébe fordultunk – kezdődik a sorozat egyenes kieséses szakasza, amelyet a Ferencváros női kézilabdacsapata a Buducsnoszt Podgorica elleni párharccal indít.

A montenegrói „örökös bajnokkal” kapcsolatban vegyes emlékképek villanhatnak elő a közelmúltból, mert bár az előző idényben oda-vissza legyőztük a Bojana Popovics irányította podgoricaiakat, 2021 márciusában fájó emlékű kiesést jelentett, hogy együttesünk a párharc négy félideje közül csak egyben nyújtott jó teljesítményt. Miként két évvel ezelőtt, úgy most is a nyolcaddöntőben mérkőzünk, épp ezért érezhetjük, hogy a mostani remélt továbbjutás lenne a méltó revans az akkor történtekre, de nem kell, hogy ez járjon a játékosaink fejében. Szemmel láthatóan óriási motiváció munkálkodik mindenkiben: be kell jutni a legjobb nyolc közé.

Könnyű dolgunk ugyanakkor közel se lesz, hiszen egyrészt betegségek és sérülések hátráltatják a felkészülést, másrészt a Buducsnosztot sohasem lehet félvállról venni.

Ellenfelünk az ötödik helyen zárta a csoportkört, méghozzá úgy, hogy reális esélye az előre lépésre és a hátrébb csúszásra se volt: a mögötte záró Storhamart öt ponttal előzte meg, míg az előtte befutó Rapid Bucuresti – Esbjerg párostól héttel maradt el. Az idény során az eddigi legnagyobb sikere a Rapid elleni hazai döntetlen (30-30), de a Győr elleni szűk vereség (23-25) is arról árulkodik, hogy egy-egy meccsen bárkire veszélyt jelenthet. A csapat legeredményesebb játékosa a hetvennégy gólnál járó Milena Raicsevics, mellette Matea Pletikoszics (57) és Ivana Godec (43) tűnik különösen veszélyesnek a góljai alapján. A keret ismerős tagja még Armelle Attingré, a francia válogatott kapus is, aki korábban az Alba Fehérvárban is védett.

Ami a mieinket illeti – együttesünk pénteken utazott Montenegróba, belgrádi átszállás után érkezett meg Podgoricába, ahol verőfényes napsütés fogadta. Ebéd és rövid pihenő után a mérkőzés helyszínén, a legendás Moracsában tartott edzést Elek Gábor. Vezetőedzőnk elmondta, véleménye szerint az ilyen párharcokat nagyban meghatározza az első mérkőzés, de nehezen tudja elképzelni, hogy bármelyik irányba eldőlne a továbbjutás kérdése. Győzelemmel mindenesetre közel kerülnénk hozzá.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő, első mérkőzés

Buducsnoszt Bemax - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: SC Moraca, Podgorica
Időpont: 2023. március 18., 16 óra
Játékvezetők: Pinar Ünlü Hatipoglu és Mehtap Simsek (törökök)
Jegyár: ingyenes a belépés
TV: Sport 1

Cikkajánló

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

Márton Gréta: "Meg kell nyernünk a bronzérmet"

A második félidő eleji rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat a Magyar Kupa elődöntőjében - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin