2020. augusztus 20.
Sokáig döcögött, de a végére összeállt a játék
Negyven percen át lassan és nagyon sok hibával játszott női kézilabdacsapatunk, de a végén biztosan győzött.

Bő két hét van hátra a szezonrajtig, de női kézilabdacsapatunk nem állt még rá a bajnoki ritmusra – legalábbis a keddi edzőmeccs után szerdán és csütörtökön délelőtt is edzésen volt jelenése a lányoknak, mielőtt délután a Szombathely elleni újabb felkészülési mérkőzésre került volna sor. A teljesítményen délután aztán látszódott is, hogy a frissesség hiánycikk egyelőre…

Pedig a csarnokban és a televízión át a csapatot figyelő szurkolók nagyon várták már, hogy láthassák a kedvenceket. Na, meg azt is biztosan, hogy jó játékot láthassanak. Előbbivel nem is volt gond, utóbbi viszont váratott magára, pedig az első percekben biztató volt, amit láthattunk. Hárommal is vezettünk, de aztán a védekezésünk fokozatosan esett vissza, és negyed óra játék után a Szombathely átvette a vezetést (8-9). Támadásban lassan kézilabdáztunk, védekezésben pedig nem tudtunk mit kezdeni a tíz-tizenkét méterről is tüzelő Biljana Bandelierrel, illetve a két beállóval, az igen kellemetlen harcmodort képviselő Mayer Szabinával és Lilia Gorilskayaval. Később a vendégek hét mezőnyjátékossal támadtak, ugyancsak eredményesen, s így a harmincharmadik percig nem is tudtuk visszavenni a vezetést.

Túl sokat ettől sem fordult a meccs képe, arra még néhány percet, illetve még egy időkérést várni kellett. Talán ekkorra „bőszült fel” a csapat kellően, vagy ekkorra ment ki a kezekből és a lábakból az edzésektől természetszerűleg meglévő fáradtság, mindenesetre nagyjából a harmincnyolcadik perc tájékán ritmust váltott az együttesünk. Ahogyan a védelem magára talált, már Janurik Kinga is sorban fogta a labdákat, elöl meg hatékonyan értékesítettük a helyzeteket.

Negyven percig nem volt benne a meccsben, végül mégis jelentős különbséggel, tíz góllal győzött női kézilabdacsapatunk, méghozzá végre ismét szurkolói előtt. S ez még akkor is igaz, ha korlátozásokkal, és sokkal kisebb számban lehettek jelen, mint a tétmérkőzéseken. Ahogy a kapu mögötti szurkolói kiírás is hirdette, „Szurkolók nélkül mit sem ér… Veletek, együtt, bármit!” – épp ezért azt reméljük, hogy a világban uralkodó helyzet lehetővé teszi, hogy megkötések nélkül, ezrek támogatását élvezve lehessen majd a bajnoki mérkőzéseket megrendezni.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria - Szombathelyi KKA 36-26 (15-16)
Elek Gyula Aréna, 200 néző
Játékvezetők: Fekete Tamás és Tóth Dávid

A Ferencváros gólszerzői: Klujber Katrin 8, Háfra Noémi 5, Tóth Nikolett 4, Schatzl Nadine 4, Kovacsics Anikó 3, Julia Behnke 3, Angela Malestein 2, Márton Gréta 2, Kovács Anett 2, Szucsánszki Zita 2, Pásztor Noémi 1.

A Szombathely gólszerzői: Biljana Bandelier 6, Lillia Goriliska 5, Mayer Szabina 4, Horváth Petra 3, Pődör Rebeka 2, Virág Noémi 2, Csibe Fanni 2, Kozma Adrienn 1, Orbán Adrienn 1.

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin