2025. szeptember 14.
Sokáig vezettünk, de pont nélkül maradtunk Bukarestben
A fordulás után nem tudtuk tartani az első félidőben mutatott védekezést, így vereséget szenvedtünk.

A CSM Bucuresti ellen lépett pályára női kézilabdacsapatunk vasárnap délután a Bajnokok Ligája-csoportkör második fordulójában, ám ezúttal nem a megszokott helyszínen, hanem felújítás miatt ideiglenesen használt Dinamo Arénában. Nem telt meg a csarnok, de így is feszült meccshangulat fogadta a csapatokat – és amikor épp elhalkult a hazaiak által megszólaltatott ezernyi kürt, komoly erőt adott a mintegy hatvan fradista szurkolása.

Meg is volt a tűz a lányok szemében, már az első támadásoknál hergelték magukat és egymást, tisztán látszott, hogy milyen szándékkal érkezett a csapat Bukarestbe. Ez persze önmagában még nem lehetett elég, hiszen a hozzánk hasonlóan a FINAL4-t megcélzó CSM váratlan ikasti vereséggel kezdte a sorozatot, vagyis mindkét fél az első pontjaiért küzdött. Hasonlóan az egy héttel ezelőtti mérkőzéshez, a támadójátékkal lehettünk előbb elégedettek, gördülékeny támadásokat vezettünk, többször is megtaláltuk a rést a tavalyról jól ismert Valerija Maszlova körül, de a gyors középkezdésekkel is hatékonyak voltunk. Sajnos több is lehetett utóbbiból, mert a bukarestiek is a mieinkkel egyforma ritmusban termelték a gólokat.  9-8-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, az előny is fordult néhányszor, ám ekkor mintegy kilenc percen át megóvtuk a kapunkat, akadt jó védekezés és Glauser-védés is megoldásként, közben pedig négyszer betaláltunk (9-12). Szépen alakult az első félidő második fele, a hazaiaktól – ahogy várhattuk – Elizabeth Omoregie jelentette a fő gondot, hatszor volt eredményes harminc perc alatt, de Klujber Katrin is csak eggyel maradt el tőle. 14-10-nél már néggyel vezettünk, és bár a szünetre kettőre olvadt, nem lehettünk elégedetlenek az addigiakkal.

Márton Gréta gólja, valamint Mette Tranborg nagyon könnyű síppal fújt kiállítása nyitotta a második félidőt, és utóbbi sajnos okozott is némi zavart, aminek következtében úgy tűnt, nem az a következő periódus kérdése, hogy négy fölé tudjuk-e hizlalni a fórt, hanem hogy megőrizzük-e. Emily Vogel a legjobbkor kapta el a fonalat, öt gólt lőtt nyolc perc leforgása alatt az egyébként sajnos formába lendülő Gabriela Moreschinek. A hazaiak ezzel együtt is ledolgozták a hátrányukat (21-21), vagyis pontosan olyan éles végjátékra volt kilátás, mint amilyenre számítottunk.

Bíztunk benne, hogy ezt mi bírjuk majd jobban, de sajnos két elrontott támadás után ismét átvette a vezetést a CSM, és úgy tűnt, ezt a lendületet magukkal is viszik a végéig (26-24). Dmitrijeva tudott még nálunk pluszt hozni, kapaszkodtunk, de nem volt elég csak gólt lőni, hátul is kellett a jó teljesítmény. Végre megszűrtünk egy hazai támadást, a túloldalon pedig Malestein a hosszú alsóba lőtt (28-28). Idegőrlő és hullámzó volt a játék képe, a mi két gólunkra két hazai jött, majd hiába kerültünk emberelőnybe az utolsó bő másfél percre, eladtuk a labdát, így szinte lehetetlen helyzetbe kerültünk.

Nem történt már csoda a végéig, vagyis pont nélkül maradtunk a második fordulóban is, ami azért különösen bosszantó, mert ugyanúgy, ahogy az első fordulóban, ezúttal is úgy érezhetjük, hogy maradt ebben a találkozóban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 2. forduló

CSM Bucuresti - FTC-Rail Cargo Hungaria 31-28 (12-14)
Helyszín: Bukarest, Dinamo Hall
Időpont: 2025. szeptember 14., 16 óra
Játékvezetők: Georgi Doychinov és Yulian Goretsov (bolgárok)
Gólszerzők: Omoregie 8, Friis 6, Jensen Ostergaard 4 (4), Maszlova 4, Hansen 3, Jaukovics 2, Smits 1, Novak 1, Brnovics 1, Pintea 1, ill. Vogel 7, Dmitrijeva 6 (1), Klujber 6 (2), Kanor 3, Márton 2, Tranborg 1, Malestein 1, Ingstad 1, Balázs 1.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin