2020. április 17.
„Sosem felejtem el a hazai BL-meccsek hangulatát”
Debreczeni-Klivinyi Kinga két év után távozik a Ferencvárostól, a nyáron a DKKA-hoz igazol – INTERJÚ.

Debreczeni-Klivinyi Kinga sokak örömére 2018-ban elkötelezte magát a Ferencvároshoz, de a válogatott átlövő pechjére még a klubváltás létrejötte előtt súlyos vállsérülést szenvedett. Kinga a rehabilitációt már klubunk felügyelete mellett végezte, de a lövő válla így sem lett olyan, mint amilyen a sérülése előtt volt. Az idény végén távozó játékosunkkal az FTC-nél töltött időszakról beszélgettünk.

Összegeztél már magadban?
Debreczeni-Klivinyi Kinga: Nem igazán, pedig most lett volna rá időm… Csak épp a bejelentésig bíztam benne, hogy javul a helyzet, hogy lesz folytatás, vagy legalább, hogy edzeni tudunk majd együtt a lányokkal. Most már azonban realizáljuk lassan, hogy maximum egy évzárót lehet majd összehozni.

Milyen volt ez a közel két év?
D.K.K. Nagyon jól éreztem magam, nem tudok rosszat mondani, és végtelenül sajnálom, hogy nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Illetve, ahogy Gábor is tervezte.

Kerestél már okokat?
D.K.K. Az elején, a sérülésem után nem gondoltam, hogy nem lesz újra olyan a vállam, mint régen, úgy álltam hozzá, hogy a rehabilitáció hat hónapja után minden rendben lesz. Ez viszonylag jól is alakult, ősszel egyre jobban jött vissza a régi énem, aztán a válogatottban megint rásérültem – ott, az nagyobb szívfájdalom volt, azt éreztette velem, hogy talán nem jön rendbe teljesen. Nem adtam fel, de a sérülés rányomta a bélyegét erre a két évre, az előző nyáron is újra elkezdett fájni.

Pedig a szurkolók és a vezetők is nagyon várták, hogy zöld-fehér mezben is azt a szintet hozd, amit korábban az Érd, a Vác és a magyar válogatott mezében.
D.K.K. Mint ahogyan én is magamtól, de az élet ilyen, valamiért ez itt most nem adatott meg – más területen adott, a sportban pedig elvett. Ha néhány év múlva visszatekintek majd a pályafutásomra, erre az időszakra biztosan lesz hiányérzetem, mert úgy jöttem ide, hogy azt mondtam, végre feljebb léptem egy szintet, most igazán megmutatom. Nagyon szerettem volna, de nem tudtam.

Mi marad meg legélénkebben az emlékeidben?
D.K.K. A hazai Bajnokok Ligája-meccsek hangulata… Nem sok játékos tapasztalhatja meg, hogy milyen hangulatot teremtenek a szurkolóink a meccsek alatt és után, sosem fogom ezt elfelejteni. Örök élmény marad, főleg a Bucuresti elleni tíz gólos győzelem, de a bajnokikra is szívesen emlékszem vissza.

Sokan mondják, hogy az utóbbi két évben a személyiséged is változott, hogy kivirultál. Te észreveszed ezt magadon?
D.K.K. Magamon nem veszem észre, de azt biztosan tudom, hogy imádtam ebben a légkörben lenni, minden nap boldog voltam. Ritka az ilyen szerintem a sportban, de minden nap jól éreztem magam a csapattársakkal, az edzővel, az edzések közben és azon kívül is. Nagyon fog hiányozni a közeg, és biztosan hiányozni fog, hogy minden nap találkozzak a legjobb barátnőmmel, Blanival. De látom magam előtt az új kihívásokat, szeretném visszanyerni a meccsformát, mert az elmúlt időszakban nem sok időt töltöttem a pályán. A régi Kingi nem nagyon jöhet már vissza, de bízom benne, hogy van annyi rutinom, hogy hozzá tudom segíteni a leendő csapatomat a sikerekhez.

Cikkajánló

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin