2025. október 11.
Súlyos vereség Győrben
Mélyen tudása alatt játszott női kézilabdacsapatunk, ezt pedig kihasználta a Győr.

Az utóbbi években rendre a Fradi – ETO bajnoki párharc második mérkőzését vívtuk idegenben, és ennek megfelelően legtöbbször ismert volt a „matek” a végkifejlet szempontjából. Így ezúttal némileg szokatlan érzésekkel és várakozással utazhattunk Győrbe: olyan eredményt kellett elérni, hogy a folytatásban is reális közelségben maradjunk a célunkhoz.

Furcsa közjátékkal indult a mérkőzés, a csapatok felkészültek a bemutatásokra, de elromlott a hangosítás, így perceken át csend uralkodott a csarnokban. A vendégszektorból aztán megindult a szurkolás, amelyre a hazaiak kürtökkel és dudákkal válaszoltak szó szerint, a játékosok pedig bemutatás nélkül álltak fel a középkezdéshez, persze, ez az a párharc, melyben nem is nagyon kell senkit bemutatni.

Nemcsak a csarnokban volt több technikai hiba, hanem a játékban is mindkét oldalon, négy bő percig nem is esett gól, akkor Vilde Ingstad nekünk szerzett előnyt. A kilencedik percig felváltva estek a gólok, ezt követően azonban két gólt, majd kiállítást is kaptunk, ez pedig sajnos nagyon megnyomta a csapatot. Szenvedtünk támadásban, a hazaiak elképesztően keményen védekeztek, ezzel elvették a ritmust a játékunkból, de még ziccerekben is többet hibáztunk a kelleténél.

4-4 után hármat kaptunk zsinórban, 8-6 után pedig négyet, pedig Jesper Jensen nagyon sok mindent kipróbált, számos összetételben és még hét támadóval is igyekezett segíteni csapatának. Nem igazán láttunk jó egyéni teljesítményt az ellenfél kapujánál, eleinte Angela Malestein tűnt a legmagabiztosabbnak, a játékrész második felében ugyanakkor neki is helyzet nélküli lövéseket kellett vállalnia. 14-7-nél alakult ki a legnagyobb különbség, a szünet előtti utolsó gólt azonban mi lőttük, és a helyzet tovább javult volna, ha Mette Tranborg lövése nem csúszik túl néhány tizedmásodperccel a dudaszón, de abban bízhattunk, a fordulás utánra is maradt egy perc az emberelőnyünkből (14-8).

Nem éltünk vele, hiába alakítottunk ki jó helyzetet, Klujber Katrin kezébe beleragadt a labda, vagyis a játék kép nem változott, sőt, nem sokkal később padlóra kerültünk. Folyamatosan nőtt a hazai előny, az önbizalmunk teljesen elfogyott, érthetetlen megoldásokat választottunk, még kettős emberelőnyből se tudtunk gólt lőni. Ahogy haladt előre a meccs, egyre inkább úgy tűnt, hogy hiába hosszú még az idény, a sorsunk már nem a saját kezünkben lesz a folytatásban. Tíz fölé nőtt a különbség, egyszerűen nem tudtunk megújulni – a győrieknek minden sikerült, nekünk pedig semmi sem. Sokkoló vereség lett a vége, amely után fel kell állni a válogatott szünet utánra.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA

Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 32-17 (14-8)
Audi Aréna, 5400 néző. Vezette: Bócz László és Wiedemann Viktor
Gólszerzők: Elver 8, Fodor 5, Housheer 5 (4), Hovden 4, Jörgensen 4, De Paula 3, Kristiansen 3, ill. Simon 5 (2), Malestein 3, Dmitrijeva 2, Ingstad 2, Klujber 2, Vogel 1, Kanor 1, Cvijics 1.

Jesper Jensen: - Elnézést kérek a szurkolóktól, akik közül többszázan itt voltak a csarnokban és próbáltak minket segíteni, sajnálom, hogy nem tudtuk azt nyújtani, amire készültünk, amire képesek vagyunk. Elemeznünk kell, hogy mi történt, de a legnagyobb különbséget Hatadou Sako jelentette. Az első tizenöt percben rendben voltunk, ott azonban a védései miatt mintha túlságosan stresszessé váltunk volna, megfordult a meccs. Rágörcsöltünk a találkozóra, rengeteget hibáztunk, ezért alakult így, nagyon nagy lett a különbség, rendkívül csalódott vagyok.

Tomori Zsuzsanna: - Gratulálok a Győrnek, mi mintha nem fogtuk volna fel, hogy ez egy rangadó. Csalódott és mérges vagyok, hiszen ez a Ferencvároshoz méltatlan teljesítmény volt, szinte néhány percnyi jó periódusunk se volt. Ki lehet kapni, de küzdeni akarás, megfelelő hozzáállás nélkül nem lehet játszani. Túlságosan egyéni játékot csináltunk, a Győr pedig csapatként jól működött, szinte átrohant rajtunk. Ha nagyon gyorsan nem oldjuk ezt meg, akkor bajban leszünk a szezon során, és már a tavalyi se a mi évünk volt, úgyhogy gyorsan tisztázni kell mindent. Nagyon fájó mindez, elnézést kérek én is a közönségünktől.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin