2022. június 27.
Svájc sem jelentett gondot a junior válogatottunknak
Az sérüléshullámtól is sújtott svájci válogatott küzdött, ahogy bírt, de nem tudta megnehezíteni a dolgunkat.

Az első középdöntős meccséhez érkezett a száz százalékos mérleggel robogó magyar női junior kézilabda-válogatott. Az igazsághoz tartozik, hogy a csoportban nem a világ élvonalához tartozó együttesek álltak a mieinkkel szemben, de a hat megszerzett pontra és a +74-es összessített gólkülönbségre így is büszkék lehetünk.

Hasonló folytatást remélhettünk a középdöntőben is, amelynek első fordulójában az ugyancsak nem élcsapat Svájc ellen léptünk pályára. Ellenfelünk kerete alaposan megfogyatkozott, csupán tíz kézilabdázót nevezett, de ennek ellenére becsülettel küzdött. A svájciak valamelyest szervezettebb együttes benyomását keltették, mint az előző három rivális, de még így sem volt egy súlycsoportban a két fél. Rögtön a meccs elején háromgólos előnyt építettünk (3-0), és bár a védekezésünk a folytatásban olykor szellősebbé vált, támadásban nem lassítottunk. Az első tíz percben csak a svájciak beállója, az egyébként feltűnően jól mozgó Tabea Schmid lőtt gólt nekünk, és amint cserélni kellett, hogy levegőhöz jusson, jelentősen romlott ellenfelünk játéka. A két-háromgólos differencia is ekkor hízott öt, hat, majd hétgólosra, a szünetre pedig plusz kilencnél (20-11) mehettünk.

A második félidő hasonlóan zajlott, a mieink felszabadultan és olykor látványosan támadtak, a helyzetkihasználás átlagon feletti volt, a svájciak pedig nehezen tudtak csak helyzetbe kerülni. Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző beosztotta a játékperceket, a torna második felében - amikor lényegében elkezdődik számunkra a verseny... - még jól jöhet, hogy a játékosainknak ezeken a meccseken közel se kellett mindent kiadniuk magukból.

Könnyed, magabiztos győzelem lett a Svájc elleni meccsből is - folytatás kedden 18:30-tól Horvátország ellen.

Női junior világbajnokság, H-csoport, 2. forduló
MAGYARORSZÁG - SVÁJC 40-23 (20-11)
Gólszerzők: 
Farkas 5 (2), Juhász 5, Kukely 4, Ballai 4, Faragó 4, Ferenczy 3, Kajdon 3, Vámos M. 3, Koronczai 3, Besszer 2, Török 2, Mlinkó 1, Mérai 1, ill. Schmid 8, Emmenegger 6 (4), Coker 4, Schaller 2, Jund 2, Rusert 1.

Cikkajánló

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

"Picit már a Bajnokok Ligája-meccsre is gondoltunk"

Női kézilabdacsapatunk lehengerlő első félidő után a másodikban picit kiengedett az MTK ellen.

Megmaradt a lendület az MTK elleni bajnokin is

Böde-Bíró Blanka védései után már az első percekben elhúztunk az MTK-tól, és itthon is tartottuk a pontokat.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin