2025. január 21.
Székesfehérváron zárjuk a bajnokság első felét
A fordulók számát tekintve az idény feléhez érkezik szerdán bajnoki címvédő női kézilabdacsapatunk.

A kiesés elől menekülő Alba Fehérvár otthonában lép pályára szerdán női kézilabdacsapatunk, amely matematikailag ezzel a mérkőzéssel zárja a bajnokság első felét. A cél nem lehet más, mint a győzelem, ez pedig azt is jelentené, hogy együttesünk a magyar kézilabda élvonal egyetlen veretlen csapata féltávnál.

Az Alba számára különlegesen alakult a január, hiszen negyedikén és hetedikén, tehát négy nap alatt két bajnokit is játszott (döntetlen a Szombathely, vereség a Győr ellen), azóta viszont csak egy kupamérkőzése volt. Érdekesség, hogy az is az ETO ellen, tehát a legutóbbi két összecsapást a Bajnokok Ligája-címvédő ellen vívta – előbb tizenegy (34-23), utóbb húsz (42-22) góllal maradt alul. A bajnokságban jelenleg a rendkívül sűrű középmezőny második felében, a tizenegyedik helyen található, eddig hét pontot gyűjtött, csupán eggyel többet, mint a már kieső helyen található DKKA. A legeredményesebb játékosa Szabó-Májer Krisztina, aki ötvenhétszer volt eredményes, a második Tamara Smbatian ötvenkét góllal, a harmadik pedig Szabó Kitti negyvenhárommal.

– Elemeztük az Albát, és azt láttuk, hogy gyors támadójátékot próbál játszani, voltak nagyon jó mérkőzéseik, ahol megnehezítették az ellenfelek dolgait – mondta Márton Gréta. – Az lehet a cél számunkra, hogy lendületet vigyünk a játékba, mert ebben volt elmaradásunk a Metz elleni összecsapáson. Szeretnénk hatékonyak lenni, és abban is biztos vagyok, hogy ha a védekezésünket kicsit agresszívabbá tesszük, akkor könnyű gólokat szerezhetünk. Bízom benne, hogy magabiztosan kézilabdázunk majd.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
13. forduló

Alba Fehérvár KC – FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár
Időpont: 2025. január 22., 18:00
Játékvezetők: Dáné Rita, Marton Zsófia
Jegyár: 3500 forint - jegyvásárlás online ITT vagy a helyszínen 16:30-tól.

Cikkajánló

Simon Petra párjával közösen készíti a karácsonyi menüt

Válogatott irányítónk párjával közösen készíti a karácsonyi menüt, majd ”rárobban” a polgári jog tanulásra.

Kisfiáról is mesélt az újra edző Böde-Bíró Blanka

Klasszis kapusunk kisfia egyelőre kézzel nyúl a labdáért, de nem dőlt még el a ”sportágválasztás”.

Magyar válogatott beállónkkal hosszabbítottunk

Bordás Réka a Ferencváros színeiben a magyar bajnoki és a Magyar Kupa-trófeát is elhódította már.

A dán válogatott egyik legjobbja is csatlakozik

Női kézilabdacsapatunkban folytatja karrierjét 2026 nyarától az olimpiai bronzérmes Michala Möller.

Ingstad: „Többet jelent ez a vb-arany, mint gondoltam”

Klasszis norvég kézilabdázónk a harmadik világbajnoki címét nyerte vasárnap Rotterdamban. Interjú.

Vilde Ingstad és Norvégia a világbajnok!

Az első félidőben még Emily Vogelék irányítottak, végül az északiak örülhettek a női kézi-vb döntőjében.

Vogel és Ingstad csapata jutott a világbajnoki döntőbe

Vasárnap délután Németország–Norvégia világbajnoki döntőt és Hollandia–Franciaország bronzmeccset rendeznek.

Négy Fradi-játékossal jön a vb-végjáték

A magyar női kézilabda-válogatott búcsúzott a világbajnokságtól, de szoríthatunk még Fradi-játékosoknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin