Sok mindenre számíthattunk a Fradi – CSM Bucuresti meccsel kapcsolatban, várhattuk, hogy a világklasszisokkal felálló románok majd nekiugranak a szerdai kiszenvedett győzelem, illetve a kőkemény január után elgyötörtnek tűnő mieinknek, de olyan, ami történt, nem sokak képzeletében lehetett.

Varázslatos kézilabdát húztunk elő, ki tudja honnan? Háfra Noémi kezdte a sort, s bár erre még válaszolt Cvijics, a következő öt gólt a mi lányaink szerezték. Nem volt más választása Adrian Vasilénak, időt kért már 4-1-nél, a hatodik percben, de sokat nem ért el vele. Talán picit tompának, lassúnak tűntek az ellenfél játékosai, de olyan védekezéssel találták szemben magukat, amellyel vélhetően csúcsformában is meggyűlt volna a bajuk. A mieink küzdöttek, harcoltak, ezzel pedig eltüntették az akár 10-20 centis és/vagy kilós különbséget, ha valakin túl jutott Neagu, Lekic vagy Omoregie, akkor a következő védőnkkel találta szemben magát. Vagy, ha úgy alakult, akkor az extra formában védő Bíró Blankával.

Támadásban Háfra Noémi, Klujber Katrin, Kovacsics Anikó, Lukács Viktória és Schatzl Nadine is remekelt, szinte minden lövésük ült, és ha üres kapura nem vétünk háromszor is, már az első félidőben tizet számolhatott volna a Fradi-tábor a románokra. Igen, tizet, merthogy a huszadik percben 14-5-nél már kilenc volt az előnyünk!

Nehezen hittük, amit látunk, de nem volt még vége, 19-10-es előny tudatában mehettünk a szünetre, a csarnokban már ekkor mindenki talpon volt, úgy űzte-hajtotta a csapatot. Nagy volt a különbség, de elhinni talán senki sem merte még, hogy meglehet a győzelem. Nem úgy néhány perccel később...

Arra gondoltunk, hogy az öltözőből kijőve a Bucuresti nekünk ugrik majd, de hét perc kellett neki a gólhoz, eddigre mi négyet lőttünk, és... Írd és mondd: tizenháromra növeltük a különbséget. És igen, itt már elhihettük, hogy ezen a délutánon a mieink kisebb csodát tesznek, és a huszonegy nap alatt lejátszott hetedik mérkőzésen legyőzik a FINAL4-ba igyekvő CSM Bucuresti-et. Gyors gólok kellettek a románoknak, és rohantak is, de ha fogyott is az erő a mieinkből, mindig volt valaki, aki egyet-egyet azért bepiszkált. Jött Szucsánszk Zita, illetve a rég látott jó formában játszó Debreczeni-Klivinyi Kinga is, és nem hagytuk közeledni ellenfelünket. Elképesztő hangulat, elképesztő játék, és hihetetlen győzelem lett a vége - na meg óriási ünneplés.