2020. január 25.
SZENZÁCIÓ! Tízzel vertük a CSM Bucuresti-et!
Hihetetlenül jó egyéni teljesítmények mellett a csapat és a szív diadala ez!

Sok mindenre számíthattunk a Fradi – CSM Bucuresti meccsel kapcsolatban, várhattuk, hogy a világklasszisokkal felálló románok majd nekiugranak a szerdai kiszenvedett győzelem, illetve a kőkemény január után elgyötörtnek tűnő mieinknek, de olyan, ami történt, nem sokak képzeletében lehetett.

Varázslatos kézilabdát húztunk elő, ki tudja honnan? Háfra Noémi kezdte a sort, s bár erre még válaszolt Cvijics, a következő öt gólt a mi lányaink szerezték. Nem volt más választása Adrian Vasilénak, időt kért már 4-1-nél, a hatodik percben, de sokat nem ért el vele. Talán picit tompának, lassúnak tűntek az ellenfél játékosai, de olyan védekezéssel találták szemben magukat, amellyel vélhetően csúcsformában is meggyűlt volna a bajuk. A mieink küzdöttek, harcoltak, ezzel pedig eltüntették az akár 10-20 centis és/vagy kilós különbséget, ha valakin túl jutott Neagu, Lekic vagy Omoregie, akkor a következő védőnkkel találta szemben magát. Vagy, ha úgy alakult, akkor az extra formában védő Bíró Blankával.

Támadásban Háfra Noémi, Klujber Katrin, Kovacsics Anikó, Lukács Viktória és Schatzl Nadine is remekelt, szinte minden lövésük ült, és ha üres kapura nem vétünk háromszor is, már az első félidőben tizet számolhatott volna a Fradi-tábor a románokra. Igen, tizet, merthogy a huszadik percben 14-5-nél már kilenc volt az előnyünk!

Nehezen hittük, amit látunk, de nem volt még vége, 19-10-es előny tudatában mehettünk a szünetre, a csarnokban már ekkor mindenki talpon volt, úgy űzte-hajtotta a csapatot. Nagy volt a különbség, de elhinni talán senki sem merte még, hogy meglehet a győzelem. Nem úgy néhány perccel később...

Arra gondoltunk, hogy az öltözőből kijőve a Bucuresti nekünk ugrik majd, de hét perc kellett neki a gólhoz, eddigre mi négyet lőttünk, és... Írd és mondd: tizenháromra növeltük a különbséget. És igen, itt már elhihettük, hogy ezen a délutánon a mieink kisebb csodát tesznek, és a huszonegy nap alatt lejátszott hetedik mérkőzésen legyőzik a FINAL4-ba igyekvő CSM Bucuresti-et. Gyors gólok kellettek a románoknak, és rohantak is, de ha fogyott is az erő a mieinkből, mindig volt valaki, aki egyet-egyet azért bepiszkált. Jött Szucsánszk Zita, illetve a rég látott jó formában játszó Debreczeni-Klivinyi Kinga is, és nem hagytuk közeledni ellenfelünket. Elképesztő hangulat, elképesztő játék, és hihetetlen győzelem lett a vége - na meg óriási ünneplés.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
1. csoport

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM BUCURESTI (román) 33–23 (19–10)
Érd, 2200 néző. V: J. Álvarez, Y. López (spanyolok)
FTC: BÍRÓ B. – Lukács V. 4, KLUJBER 7 (1),KOVACSICS 4, SNELDER 1, HÁFRA N. 6, SCHATZL NADINE 8. Csere: Szemerey (kapus), CSISZÁR-SZEKERES, Pásztor N., Szucsánszki, Debreczeni-Klivinyi 3, Christiensen, Bánfai. Edző: Elek Gábor
CSM: J. Grubisic – LEKICS 6 (2), A. Klikovac, Cvijics 3,Torstensson 1, NEAGU 7, Grbics. Csere: Dedu (kapus), Omoregie, Pintea 4, Curea 2, Perianu. Edző: Adrian Vasile
Az eredmény alakulása. 11. perc: 7–1. 15. p.: 10–3. 20. p.: 14–5. 25. p.: 18–9. 37. p.: 23–10. 43. p.: 27–13. 49. p.: 29–16. 53. p.: 29–19. 58. p.: 33–21
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Iszonyatosan rég nem látott módon harcoltunk, és jól teljesítettünk. A védekezésünk az első húsz-huszonöt percben remek volt, szenzációs kapusteljesítménnyel, és támadásban is látványosan játszottunk. Ez az időszak el is döntötte a mérkőzést. A második félidőben rendkívül fegyelmezetten és taktikusan kézilabdáztunk. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy így játszunk és győzünk.
Adrian Vasile: – A Ferencváros topformában kézilabdázott, Bíró Blanka pedig kiválóan védett, ez is megnehezítette a dolgunkat. A lendületbe jött ellenfelet később már képtelenek voltunk megfékezni. Megérdemelt a rivális sikere.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin