2020. február 28.
Szépen búcsúznánk hazai pályán a Bajnokok Ligájától
Vasárnap délután rendezik női kézilabdacsapatunk idei utolsó hazai BL-találkozóját a dán Esbjerg ellen.

A bukaresti vereségével eldőlt, hogy női kézilabdacsapatunk a 2019/2020-as idényben nem jut be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A középdöntőből hátralévő két találkozón már gyakorlatilag tét nélkül kézilabdázhatunk, de ez közel sem jelenti azt, hogy az együttesünk ne tenne meg mindent azért, hogy jó szájízzel zárja az idei nemzetközi kupasorozatot. Úgy kell tekinteni ezekre a mérkőzésekre, mint amelyek a csapat fejlődését szolgálják, és amelyeken valamennyit lehet törleszteni a szurkolók felé.

Az Esbjerg elleni vasárnapi meccs egyébként a dániai tapasztalatokat figyelembe véve abszolút háromesélyesnek tűnik. Ott ugyanis a mieink parádésan nyitottak, 5-0-ra is vezettünk, a hazaiak épp a félidő végére dolgozták le a hátrányukat (13-13), majd a második játékrészben jobbára mi rohantunk az eredmény után, s bár a hajrában ismét előnybe kerültünk, végül a dánok örülhettek (29-27).

A kétgólos különbséget saját szurkolóink előtt azonban könnyedén el lehet tüntetni, ha a mieink picit pontosabban kézilabdáznak.

„Noha nincs már esélyünk továbbjutni, szeretnénk megmutatni a szurkolóinknak, hogy még mindig az a csapat vagyunk, amelyet szeretnek – fogalmazott Debreczeni-Klivinyi Kinga. – Az a dániai mérkőzésen is látszott, hogy közel vagyunk az Esbjerghez, ha ott okosabban játszunk, amikor előnyben voltunk, akkor meg is lehetett volna a győzelem.”

Épp ebből okulva viszont vasárnap összejöhet a siker. Aki nem akar lemaradni a szezonbeli utolsó hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésünkről, az vasárnap 11 óráig online is megválthatja a belépőjét, illetve, ha marad még jegy, akkor a helyszínen is lehet vásárolni.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Középdöntő, 5. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2020. március 1., 15:00
Játékvezetők: Pinar Ünlü Hatipoglu és Mehtap Simsek (törökök)
Jegyár: 3500-6500 Ft.
TV: Sport 1 

Cikkajánló

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

Harmadszor is legyőznénk az MTK-t az idény során

Női kézilabdacsapatunk kedden hazai pályán találkozik az MTK-val a bajnokság tizenhetedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin