Tatabányán fogadta Spanyolországot a magyar női kézilabda-válogatott, és a bányászváros jó választásnak bizonyult. Elvégre Budapest és Győr, vagyis a két legnagyobb női kézilabda szurkolótábort maga mögött tudó település között félúton, illetve a sportágat különösen kedvelő városban a nézők a lezárt soroktól eltekintve kis híján megtöltötték az új sportcsarnokot. A csapat pedig látszólag élvezte, hogy a nem túl jól sikerült decemberi világbajnokság után is érezheti a szurkolók szeretetét, és a vb-t a negyedik helyen záró spanyolok ellen jól kezdett. A ferencvárosi játékosok közül Kovács Anett kimaradt a meccsre nevezett keretből, Janurik Kinga, Klujber Katrin, Márton Gréta és Szöllősi-Zácsik Szandra azonban ott volt a pályán az első perctől kezdve, és mindannyian kulcsszerepet töltöttek be.

A támadásainkra eleinte egyáltalán nem lehetett panasz, később is csak inkább a pontatlan passzok, meg nem értések okozhattak bosszúságot, egyébként ötletesen és okosan variáltuk a figurákat. A védekezésünket ennyire nem dicsérhettük, de szerencsére a vendégek többet hibáztak nálunk, valamint Janurik Kinga is nagyon jó pillanatokban vett elő egy-egy védést. Összességében csak mi vezettünk az első játékrészben, jobbára két-három, illetve egy alkalommal négy góllal álltunk jobban riválisunknál, és úgy érezhettük, hogy nyerhető a meccs, ha nagy változás nem áll be a játék képében. A szünetben 16-13-ra vezettünk úgy, hogy Szöllősi-Zácsik és Klujber négyszer-négyszer, míg Márton háromszor volt eredményes addig. Abban is biztosak lehettünk harminc percnyi játék után, hogy Szöllősi-Zácsik Szandra nem kötött életre szóló barátságot a két montenegrói játékvezetővel, Vijacsiccsal és Kazanegrával – a két sporttárs érthetetlen ítéletekkel borzolta a kedélyeket mindkét oldalon, de úgy tűnt, Szani különösen szerencsétlen velük kapcsolatban ezen a napon.

A fordulás után aztán valamelyest jobban ráncolhattuk a szemöldökünket, mert mintha a ritmusunkat az öltözőben hagytuk volna… Látványosan lelassultunk, a lecsorgó labdákra nehézkesen reagáltunk, nem igazán találtunk helyzetet, hátul pedig bántóan könnyen kaptuk a gólokat. A háromgólos előny így gyorsan elfogyott, a 37. percben, 17-17-nél már a vezetésért támadhatott Spanyolország – ám Janurik védett, mondani sem kell, rettenetesen fontos szituációban. Annál is inkább, mert ez mintha ébresztőt fújt volna a többieknél is, vagy épp ennyi idő kellett ahhoz, hogy újra üzemi hőmérsékletre melegedjen mindenki, hiszen ezt követően négy gólt lőttünk zsinórban (21-17).

A négy gólos különbségből nem sokkal később öt lett, de a kiváló szériánk ezzel véget ért, és megkezdődött a spanyolok lassú, de fokozatos felzárkózása. Fordulatos, izgalmas meccs volt, amelyen öt percig egyik, majd öt percig a másik fél dominált, és az állás is ennek megfelelően változott. Elöl Klujber és Szöllősi-Zácsik vívott nagy gólpárbajt, de négy perccel a vége előtt így is egyenlítettek a vendégek. Sőt, az 59. percben a mérkőzés során először a vezetést is átvették, mi pedig nem tudtunk gólt szerezni, így az utolsó percben előnyben támadhattak a vendégek, akik góljukkal eldöntötték a két pont sorsát.

Rendkívül bosszantó vereséget szenvedett a magyar válogatott, amely a teljesítménye alapján legalább az egyik pontot megérdemelete volna - a sokáig valóban nyerhetőnek tűnő találkozón.