Mint ismert, női kézilabdacsapatunk szerdára kiírt, Érd elleni összecsapását elhalasztották. Így a héten csak egy összecsapás vár a lányokra: szombaton, a Vác otthonában, a Tippmix Magyar Kupa ötödik fordulójában lépnek pályára. Együttesünk a negyeddöntőben kapcsolódik be a sorozatba, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, vagyis a szombati győztes ott lesz a négyes döntőben (döntetlen esetén a vendég fél jut tovább). Nem vár azonban könnyű hatvan perc a mieinkre – egyrészt Vácott meglehetősen ritkán tudunk izgalommentesen nyerni, legutóbb 2016-ban történt így, akkor 30-20-ra győztünk, másrészt az irányítókkal továbbra is csehül állunk.
Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó után ugyanis Tóth Nikolett is kiesett még a múlt héten, ráadásul meglehetősen furcsa sérülés miatt.
„Az egyik edzésen Emmyt (Emily Bölk – a szerk.) akartam volna megállítani, de az ujjaim úgy megfeszültek, hogy kettő között felszakadt a kezem – elevenítette fel a történteket Tóth Nikolett. – Ott hirtelen nem is éreztem fájdalmat, csak azt láttam, hogy vérzik. Sikerült elállítani a vérzést, összeragasztottuk a két ujjamat, és a kórházban hat öltéssel összevarrták a sebet. Sajnálom, hogy pont most sérültem meg, amikor a csapatnak is nagyobb szüksége lett volna rám, hiszen Misi és Zizi (Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita – a szerk.) is kiesett, de igyekszem nem foglalkozni a negatívumokkal. Elvileg már a varratokkal is játszhatok, de még nagyon érzékeny a tenyerem.”
Így szombaton is Emily Bölkre, valamint a nyáron kölcsönben épp Vácra igazoló Ballai Borbálára várhatnak az irányítói feladatok. A főszereplők szerint legfontosabb a lesz, hogy végig a saját sebességünkön kézilabdázzunk, ugyanis a Vác egyik nagy erőssége, hogy megtöri az ellenfél ritmusát.
„Mindig nehéz meccseket játszunk Vácon, méghozzá azért, mert akaratlanul is belassulunk, felvesszük azt a ritmust, amit a hazaiak szeretnének diktálni, abban pedig általában ők a jobbak. Végig mennünk kell, gyorsítani a játékot, még akkor is, ha most irányító poszton kevesebben vagyunk. Mindenképp tovább kell jutnunk, de ehhez koncentrált játékra lesz szükségünk” – zárta gondolatait Tóth Nikolett.
TIPPMIX MAGYAR KUPA
V. forduló
Váci NKSE - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. április 10., 18 óra
Játékvezetők: Andorka Miklós és Hucker Róbert
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője a hétvégén hazatér, de a célja, hogy elhozza a két pontot Dániából.
A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.
Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.
Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.