2020. október 18.
Szorongattuk a románokat, de végül elfogyott az erő
Őrületes elszántsággal küzdött a 7 játékosát nélkülöző női kézilabdacsapatunk, de ezúttal nem szerzett pontot.

A helyi műsorközlő a megszokott lendülettel olvasta fel a fiókból elővett szöveget, és köszöntötte a szurkolókat – akik közül talán tíz-tizenöt kivételezett hozzátartozó lehetett csak a sportcsarnokban. Zárt kapuk mögött lépett pályára női kézilabdacsapatunk a CSM Bucuresti otthonában, és a látvány, illetve a hangulat hihetetlenül szokatlan volt. A románok egy meccset, a Metz elleni találkozót már lejátszották ilyen körülmények között, a mieink azonban most ismerkedtek a légkörrel.

Bár, máshol ilyet aligha tapasztalunk, ha szurkolók nélkül kell játszani, akkor se. A hang technikus egyik kezével a számítógépét kezelte, amelyből összesen kétféle, egyenként három másodperces zörejt tudott előcsalni, közben egy kék dudát fújt. Tőle úgy két méterre egy zakós férfi próbált életet lehelni az előtte heverő, komoly méretű dobba, de ritmusérzék híján nem jutott messzire. A leglátványosabban a műsorközlő szerepelt, ő ugyanúgy üvöltötte a „cseszeme” rigmust a mikrofonjába minden román támadásnál, ahogyan telt ház esetén szokta.

No, de közben a pályán a lányaink az esbjergihez hasonló parádét mutattak be!

A győztes csapaton ne változtass elvet betartva Elek Gábor Schatzl Nadine-t küldte beállóba a kezdődobásnál, máshol meg nem igazán volt kérdés, merthogy egyelőre nincs alternatíva a belső posztokon, hiszen hét játékosunk továbbra sem áll rendelkezésre, egyedül Julia Behnke térhetett vissza. A kapuban Janurik Kinga kezdett, méghozzá bravúrokkal. A túloldalon Cristina Neagu a padon foglalt helyet, de sokat nem várhatott a bevetésével Adrian Vasile, a vezetőedző a nyolcadik percben pályára küldte legnagyobb sztárját. Támadásban hozott is a klasszis, védekezésben pedig a szélen rejtette őt el a tréner, hogy ott a lehető legkevesebb energiája vesszen kárba. A lényeg, hogy nem várhatott, mert 4-1-gyel indítottunk! A hét hónapos kihagyás után Dániában visszatért Alicia Stolle őrizte jó formáját elöl és hátul is, miközben rendre hibára kényszerítettük a bukarestieket. Neagu vezérletével a 14. percben egyenlítettek, de az bizakodásra adott okot, hogy kevés gólon tartottuk ellenfelünket, hiszen az nyilvánvaló volt, hogy ilyen összetételben csak kiváló védekezéssel lehet esélyünk szoros mérkőzésre.

A portugál játékvezetői páros ténykedését illetően viszonylag korán elfogyott a türelme Elek Gábornak, sárga lapig reklamált, de ezt követően legalább normalizálódott a helyzet, és viszonylag ritka, ugyanakkor abszolút szabálykövető módon jöttek az ítéletek a Sa, Sa duótól a két hihetetlen méretű és erejű beálló, Pintea és Cvijics támadó faultjai ellen.

4-4 után nem hagytuk előnybe kerülni a hazaiakat, egészen a huszonharmadik percit őriztük az egy-két gólos vezetésünket, és ez önmagában véve hatalmas bravúr a Barbosán kívül valamennyi sztárját csatába küldő CSM ellen. Mezőnyben Julia Behnke és Ballai Borbála érkezett még nálunk, vagyis összesen nyolc játékosunk küzdött, harcolt hősiesen, s a szünetben jobban álltunk, mint egy hete Esbjergben (12-10).

A fordulás után azonban beleerősített ellenfelünk, rettenetesen nehezen kerültünk helyzetbe, ráadásul Grubisic kapus is elkapta a fonalat. Három, majd négy gólra távolodtunk, de bármennyire is nyomasztó volt a Bucuresti fizikai fölénye, egy másodpercre sem adtuk fel a küzdelmet. Még akkor sem, amikor Kovacsics Anikónak sérülés miatt a padra kellett ülnie. Ballai, majd nem sokkal később Bánfai Virág helyettesítette – vele eddig szintén még csak az NB I/B-ben találkozhattunk (a véghajrában pedig Ferenczy Diána is pályára került). És amikor nagyon kellett, akkor Janurik ihletett formába lendült, sorra fogta a ziccereket.

Kettőre zárkóztunk, de törvényszerűen fogyott az erő, és sajnos az utolsó tíz perchez érve ezt kihasználta a CSM. Hatgólosra hizlalta előnyét, és nagyon úgy tűnt, hogy innen már nem lehet visszakapaszkodni. De újfent büszkék lehetünk csapatunkra, amely hét játékosát nélkülözve is végig méltó ellenfele volt a bukarestieknek.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 5. forduló

CSM BUCURESTI (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 25–19 (12–10)
Bukarest, zárt kapuk mögött. V: M. Sá, V. Sá (portugálok)
CSM: J. GRUBISIC – Moisa 1, A. KLIKOVAC, Perianu 1, Pintea 2, Omoregie, DEMBÉLÉ 9. Csere: Dedu (kapus), LAZOVIC 5, NEAGU 6 (1), Cvijics, C. Martín, Smeets, Bazaliu 1. Edző: Adrian Vasile
FTC: Janurik – MALESTEIN 5 (3), STOLLE 4, Schatzl, Kovacsics 3, SZUCSÁNSZKI 4, Márton G. 2. Csere: Csiszár-Szekeres, Behnke 1, Ballai B., Bánfai V., Ferenczy D. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–4. 13. p.: 4–4. 18. p.: 5–7. 24. p.: 9–8. 38. p.: 16–12. 50. p.: 21–15. 58. p.: 23–19
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Adrian Vasile: – Fontos volt ez a mérkőzés, így rendkívül elégedett vagyok, hogy nyertünk és jó csapatjátékot nyújtottunk. Hatvan percen keresztül nagy koncentrációval kellett kézilabdáznunk, mert a legutóbbi meccsükön is láthattuk, hogy a ferencvárosiak hatalmas küzdők.
Elek Gábor: – Teljesen megérdemelten győztek a bukarestiek, nyilvánvaló volt, hogy a minőségi cserék eldöntik a mérkőzést. Az előző fordulóban sikerült bravúrt elérnünk fél csapattal, most viszont a második félidőben nem éreztem azt, hogy különösebb esélyünk lenne a győzelemre. Összességében nagyon büszke vagyok, mert ilyen összetételben is remekül harcoltunk és ameddig lehetett, megnehezítettük a CSM dolgát.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin