2021. március 21.
Szorongattuk az oroszokat, de nem szereztünk pontot
A hajráig volt esélyünk egyenlíteni, de az utolsó perceket elszúrtuk.

Reméltük, hogy vasárnap este az olimpiai részvétel szempontjából már izgalom nélkül nézhetjük a magyar női kézilabda-válogatott oroszok elleni zárómérkőzését, és szerencsére ez valóban így történt, miután Szerbiát és Kazahsztánt is magabiztosan győztük le az első két játéknapon.

A tét az olimpiai címvédő Oroszország ellen annyi volt csupán, hogy hányadik kalapból sorsolják majd a mieinket a tokiói olimpia kézilabda tornáján. A szakvezetés a mérkőzés előtt három cserét eszközölt a keretben – Tóvizi Petra, Vámos Petra és Szikora Melinda bekerült, Bíró Blanka, Kisfaludy Anett, valamint a kisebb sérülést összeszedő Márton Gréta pedig pihenőt kapott. Ez előre vetítette a változást a kezdőcsapatban is: Janurik Kinga, Tóvizi Petra, Kovács Anett és Schatzl Nadine is lehetőséget kapott az első perctől kezdve, rajtuk kívül Tomori Zsuzsanna, Szöllősi-Zácsik Szandra és Kovacsics Anikó, illetve támadásban Klujber Katrin volt még pályán.

Jól kezdtük a meccset, Janurik védései után, Kovacsics és Szöllősi-Zácsik góljaival előnybe kerültünk, de Anna Vjahireva tartotta az oroszokat. A világ legjobbjának tartott balkezes átlövő az első hat vendég gólból ötöt szerzett, és a hatodikat eredményező hetest is ő harcolta ki.

Ennek ellenére Helembai Fanni kiállításáig mi vezettünk (6-4), ezt követően azonban megakadtunk támadásban, csaknem kilenc perc telt el magyar gól nélkül, s ebben a periódusban fordított az olimpiai címvédő (6-8).

Háfra Noémi gólja se hozott igazán fordulatot, az elrontott támadásaink után pedig sajnos roppant gyorsan indultak az oroszok, Janurik Kinga sorban kapta a ziccereket, 8-13-nál már öt gól volt a hátrányunk.

A félidő hajrájában aztán háromszor voltunk eredményesek egymás után – Kovács Anett kétszer, valamint Vámos Petra egyszer talált be –, vagyis kettőre zárkóztunk, és a szünetre is ilyen különbséggel mehettünk (12-14).

 

A fordulás után nem tudtunk tovább közeledni, de legalább nem is nagyon szakadtunk le jobban, két-három gólon ingadozott a különbség. Bosszantó volt, hogy nem tudtuk megtenni a következő lépést, mert érezhetően benne volt a meccsben, hogy pontot szerezzünk, ez pedig már csoportelsőséget jelentett volna. Csak épp kevesebb volt a jó egyéni teljesítmény, mint a szerbek ellen, ami azért a fáradtsággal magyarázható (az oroszok a kazahok ellen pihentették legjobbjaikat). Ezzel együtt is kiegyenlítettebb volt a játék képe, mint az első félidő közepén, de a hajrához érve két hibánkat gyorsan kihasználta ellenfelünk és négy gólra távolodott. Elek Gábor időt kért, alaposan leteremtette a játékosait, ezzel kicsit ismét lendületet vettünk, de egyenlíteni így sem sikerült.

Nehéz meccsre késztettük ugyan az orosz válogatottat, de nem szereztünk pontot végül, s így a csoportunk második helyén zártunk. Ami azonban a legfontosabb: ennek a meccsnek az eredményétől függetlenül a magyar női kézilabda-válogatott kijutott a tokiói olimpiára.

KÉZILABDA
NŐI OLIMPIAI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
2. CSOPORT (GYŐR)
Magyarország–Orosz csapat 23–29 (12–14)

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin