2022. október 1.
Szoros vereség a második felkészülési mérkőzésen
A magyar női kézilabda-válogatott két góllal kikapott Szlovéniától Ljubljanában.

A csütörtöki első felkészülési mérkőzés után október 1-jén ismét a szlovénekkel készültünk a közelgő Európa-bajnokságra. Golovin Vlagyimir csapata jól kezdett, de később már nehezen talált fogást a feljavuló ellenfelén, a szlovének 11-9-es vezetéssel mehettek a szünetre. A fordulás után sem változott a meccs képe, folyamatosan próbáltuk befogni a szlovéneket, ami végül a találkozó hajrájában sikerült is, azonban az utolsó percekben a hazaiak tudtak újítani, és 21-19-re megnyerték a találkozót. Az FTC-t Janurik Kinga, Kovács Anett, Klujber Katrin, Szöllősi-Zácsik Szandra és Márton Gréta képviselte.

A magyar együttes október 29-én Romániát, 31-én pedig Németországot fogadja Tatabányán, ugyancsak edzőmeccsen. A kontinenstorna ljubljanai csoportjában november 4-én Svájc, 6-án Horvátország, 8-án pedig Norvégia lesz a magyarok ellenfele. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

Fotó: Magyar Kézilabda Szövetség

Felkészülési mérkőzés

2022.10.01., Szlovénia, Ljubljana

Szlovénia - Magyarország 21-19 (11-9)

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin