Meglehetősen szűk kerettel fogadta női kézilabdacsapatunk szerdán a bajnokságban a tabella tizedik helyén álló NEKA-t. A hosszabb ideje hiányzó Laura Glauser mellett apróbb problémák miatt Angela Malestein, Dragana Cvijics, Klujber Katrin és Orlane Kanor sem léphetett pályára, így Szeibert Annával kiegészülve tizenkét játékost várt bevetésre.
Kissé rányomta mindez a bélyegét a mérkőzésre, a mieinken látszott, hogy szokatlan összetételben játszanak, a ritmus közel sem volt a Bajnokok Ligájában mutatott szinthez, a vendégek pedig kihasználták a lehetőséget. Lelkesen kézilabdáztak, és főként a korábban a Fradi utánpótlásában pallérozódó Szabó Aida teljesítményének köszönhetően tartották a lépést szűk negyed órán át. Akkortájt ritmust váltottunk, elkezdtük növelni a különbséget, amely előbb öt, majd később hétre is hízott. Simon Petra volt a legeredményesebb, de Balázs Bítia is szépen használta ki a helyzeteit, amelyeket legtöbbször Mette Tranborg teremtett meg neki. Nem ez volt az idény leglátványosabb mérkőzése, de ebben a periódusban alakult a játékunk – igaz, a szünetre ezzel együtt is csökkent némileg a differencia (20-15).
A folytatás se hozott változást, lassan és sok hibával kézilabdáztunk, és emiatt nem is tudtuk leszakítani a NEKA-t, vagyis nem lehetett váratlan, hogy a 41. percben időt kért Jesper Jensen. Négy-öt gólon ingadozott a különbség, és hasonlóan az első játékrészhez, a másodikban is mintegy negyed óra játék után gyorsítottuk a tempót. Vilde Ingstad gólja a negyvenhetedik percben már plusz nyolcat jelentett, ez pedig további nyugalmat kölcsönzött az egyébként sem túl feszült mérkőzésbe. A vendégek ugyanakkor nem adták fel, próbáltak kapaszkodni, amennyire csak lehet, szorosan tartani az állást, és sikerrel is jártak, nyolcról hatra csökkentették a hátrányt.
A végére aztán visszaállítottuk a nyolcgólos különbséget, vagyis hoztuk a kötelezőt, még ha nem is csúcsteljesítményt nyújtva, de a mérkőzést végig kézben tartva győztünk a hétközi bajnokin. Folytatás szombaton a Bajnokok Ligájában: az Érd Arénában fogadjuk a Krim OTP Group Mercatort.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
12. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – NEKA 34-26 (20-15)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. január 21., 18 óra
Játékvezetők: Garai Balázs és Varasdi Levente
Gólszerzők: Balázs 6, Simon 6 (1), Dmitrieva 5, Ingstad 4, Tranborg 3, Hársfalvi 3, Vogel 3, Márton 2, Szeibert 1, Bordás 1, ill. Szabó A. 9 (3), Mihály 3, Utasi 3, Seres 2, Alaxai 2, Török 2, Szőke 2, Koronczai 1, Bozsodi 1 (1), Panyi 1.
Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.
Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.
Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.
Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.