Nagy és fájó pofont kapott a Krim Ljubljanától női kézilabdacsapatunk szombaton, de hétfőn már ismét pályára kell lépni – és talpra kell állni.
Az Alba Fehérvár KC-t eredetileg február közepén fogadtuk volna a bajnokságban, ám a Podravka elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés halasztása, valamint újonnan kijelölt időpontja miatt végül akkor nem kerülhetett sor erre a találkozóra. Az új időpont kiválasztása során az Alba Fehérvár merőben szokatlan módon egyáltalán nem volt tekintettel a mieink nemzetközi szereplésére, emiatt kell alig két nappal a BL-meccsünk után, hétfőn este bajnokit játszanunk.
De nincs mese, győznünk kell, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címvédést illetően, és fontos lenne kissé újraépíteni a játékosaink megtépázott önbizalmát is. Az Alba a szezon rajtjánál nem kapta el a ritmust, és bár a Győrrel (25-30) és velünk (25-32) is viszonylag szoros meccset játszott, két közvetlen riválisától, a Vasasról (26-24) és az Érdtől (29-28) is kikapott.
A Kisvárdát (24-18), majd a Szombathelyt (29-28) aztán sikerült már legyőzni, de a DKKA-tól elszenvedett vereség után, november közepén így is edzőt váltottak a székesfehérváriak, Boris Dvorsek helyét a beugróként korábban is helytálló Józsa Krisztiánt nevezték ki. A csapat azóta a kötelező győzelmek mellett (otthon verte a Vasast 27-20-ra, valamint az Érdet 31-29-re) a tavalyi bronzérmes Mosonmagyaróvár skalpját is begyűjtötte (30-27), legutóbb pedig az MTK-t múlta felül (30-20) váratlanul simán. Az így összegyűjtött tizennégy ponttal gyakorlatilag már hátradőlve szemlélheti a mögötte lévő együttesek harcát a bent maradásért, és akár a középmezőny felé is tehet még lépéseket. De reméljük, nem a Népligetben – ősszel az első félidő kiváló védekezése (8-16) után a hajrában kissé csökkent az előnyünk, de így is magabiztosan, hét góllal győztünk, és hasonló eredményben bízunk hétfőn este is. A mérkőzésre online, valamint személyesen 16:30-tól lehet belépőt váltani.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
15. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Alba Fehérvár KC
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2022. március 28., 18 óra
Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia és Réti Rebeka
Jegyár: 1000 - álló, 2000 - ülő
TV: Fradi Média Youtube-csatorna
Győzött Dortmundban női kézilabdacsapatunk, így kedvező helyzetből várja a Bajnokok Ligája-visszavágót.
Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.
Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.
Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.
Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.
A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!
Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.
Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.