2024. január 4.
Tartalékos kerettel is könnyedén hoztuk el a két pontot
Már az első félidő közepén megnyugtató előnyt építettünk, és végig őriztük is a vezetést.

Rossz hírekkel indult az új év, hiszen a betegségek miatt erősen tartalékos keretet nevezhetett csak Allan Heine az Alba Fehérvár elleni bajnokira. Angela Malestein, Böde-Bíró Blanka, Bordás Réka és Tomori Zsuzsanna se tartott a csapattal, így nagyobb feladat hárult a többiekre, ráadásul fél szemmel a vasárnapi, Ikast elleni Bajnokok Ligája-rangadót is figyelni kellett.

Jól kezdtük a találkozót, Janurik Kinga védései stabilitást adtak, támadásban pedig látszólag könnyedén szereztünk gólokat, de a nyolcadik perc végéig így sem nőtt kettőnél nagyobbra az előnyünk. Fokozatosan növeltük a fórt, és mert a játékrész közepét sikerült megnyomni kicsit, egészen hat gólra távolodtunk (6-12). Emily Bölk átlövései kimondottan látványosak voltak, s miután a fehérváriak messzebb kiléptek rá, Dragana Cvijicset, vagy épp a befutó szélsőket is jól találtuk meg a falban. A hatgólos vezetés Bölk kiállítása alatt négyre olvadt, a szünetre pedig plusz ötnél mehettünk – ha kicsit koncentráltabbak vagyunk a hajrában, akkor nagyobb is lehetett volna a differencia. Janurik nyolc védéssel, Lekics és Bölk négy-négy góllal zárta az első harminc percet, de szépen eloszlottak a terhek, csak Márton Gréta, Mészáros Virág és Kármán Luca nem került pályára eddig.

Aki nem ért vissza a büféből időben, az lemaradt arról, hogy bő három és fél perc alatt kilencre hizlaltuk a fórt, jött is a hazai időkérés. Hatott Horváth Roland játékmegszakítása, hiszen ezt követően háromszor talált be zsinórban együttese, igaz, a negyvenkettedik percben már tíz volt közte (18-28) Klujber Katrin góljának köszönhetően. Nem volt túl nagy iram, értelemszerűen nem siettetük a játékot, és talán jól is jött, hogy lehetett tartalékolni egy kicsit. A hajrában Mészáros Virág és Kármán Luca is szóhoz jutott néhány perc erejéig, a meccs utolsó gólját pedig Béatrice Edwige szerezte.

Magabiztos győzelemmel hangoltunk tehát az Ikast elleni vasárnapi, idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
11. forduló

Alba Fehérvár KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-38 (13-18)
Helyszín: KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár
Időpont: 2024. január 4., 18 óra
Játékvezetők: Asztalos Bence és Szalay Zoltán
Gólszerzők: Szabó 6 (3), Afentaler 6, Utasi 5, Smbatian 3, Takó 2, Kövér 1, Kubina 1, Dubán 1, Tolnai 1, ill. Klujber 8 (1), Bölk 7, Lekics 5, Simon 5 (1), Kovács 4, Cvijics 3, Hársfalvi 2, Márton 2, Edwige 1, Kukely 1.

Még bő egy hétig váltható kedvezményes belépő a Bajnokok Ligája-rangadókra

2024 első hazai tétmérkőzésén, január 13-án a Team Esbjerget fogadja női kézilabdacsapatunk az Érd Arénában, ezt követően pedig január 20-án, valamint február 10-én játszik hazai BL-mérkőzést. Az Esbjerg elleni meccs kezdetéig van rá lehetőség, hogy a három hátralévő csoportmeccsre kedvezményesen váltsanak belépőt - a tavaszi BL-bérlet megvásárlása esetén összesen tizenkét százalékkal (álló jegyek esetében tíz százalékkal) olcsóbban juthatnak jegyhez. Jegyvásárlás online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig meccsnapokon, valamint keddenként 16 és 19 óra között az FTC-MVM Népligeti Sportközpont Kismartoni úti portájánál található regisztrációs - és jegypénztárban lehetséges.

Cikkajánló

Döntetlennel jutottunk a nyolc közé

Nagyon megszenvedett Japánnal a magyar női kézilabda-válogatott, de felállt hatgólos hátrányból.

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin