2022. november 8.
Tartást mutatott, de kikapott Norvégiától a válogatott
Nagyszerűen kezdett a csapat, és mintegy harmincöt-negyven percig egyenrangú ellenfele volt a címvédőnek.

A harmadik csoportmérkőzése előtt továbbjutott már a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, mégis a padlóról, komoly csalódás után kellett magához térnie. A horvátoktól elszenvedett háromgólos vereséggel ugyanis nagyon távol került a legjobb nyolcba kerülés lehetősége, ahogyan Golovin Vlagyimir megfogalmazta: „Matematikai esélyünk még van elérni azt a célt, amit a szövetség kitűzött elénk, de a játék alapján semmi realitása nincs.”

Sok idő nem volt, hogy valahogyan lelket öntsön a lányokba a szövetségi kapitány, hiszen kedden este az Európa- és világbajnoki címvédő Norvégia ellen léptünk pályára. Nora Mörkék ellen az elmúlt öt évben csupán egyszer tudtunk szoros mérkőzést játszani, de ez épp a legutóbbi, a tokiói olimpián rendezett összecsapás volt (26-22), vagyis talán ez adhatott némi támaszt a mieinknek.

És adott is valamicskét, vagy inkább az jelentett sokat, hogy a világ legjobbja ellen nem lehetett akkora a nyomás, mint a horvátokkal szemben, mindenesetre nagyszerűen kezdtük a mérkőzést. Két Vámos Petra-gól és egy Kuczora Csenge-találat, valamint néhány kivédekezett támadás (ezúttal a kapufának is hálásak lehettünk), és máris 0-3 állt az eredményjelzőn. Sejthető volt, hogy a norvégok előbb utóbb felgyorsulnak, de azon nagyon bánkódhattunk, hogy ez a felszabadult játék nem két nappal ezelőtt jött ki a csapatból. A nyitány feltüzelte lányok mellett továbbra is kitartó szurkolókat, akiknek hangja bezengte a ljubljanai arénát, s ezt azért igazán jó volt hallani, pláne az elmúlt időszak gyengébb teljesítményének tükrében.

Tizenkét percen át őriztük a háromgólos vezetésünket, de a norvégok is megérkeztek a meccsbe, és 6-6-nál egyenlítettek. Klujber Katrin, Márton Gréta, majd Győri-Lukács Viktória volt azonban ez után eredményes, vagyis tartást mutatott a válogatottunk, igaz, a 25. percben már ezzel együtt is előnyhöz jutott Norvégia. A szünetre kétgólosra nőtt a hátrányunk, de az első harminc perccel abszolút elégedettek lehettünk.

A második játékrészre aztán, ahogy szokott, felpörgött Norvégia, sokkal precízebben és gyorsabban kézilabdázott, s lépésről lépésre hizlalta a különbséget. A második játékrész első perceiben Vámos Petra emelkedett ki a támadójátékunkban, sikeres betöréssel és kiharcolt hétméteressel próbált csökkenteni a hátrányunkon, a szélekre érkező cserék azonban nem váltak be. Márton Gréta mindhárom kísérletét gólra váltotta az első félidőben, Győri-Lukács is betalált kétszer három lövésből, Korsós Dorina és Töpfner Alexandra viszont nem tudott túljárni az idő közben extra formába kerülő Silje Solbergen.

20-15-nél kért időt Golovin Vlagyimir, de nem sokat változott már a játék képe, hiába lőtt gólt Kácsor Gréta, a meccs utolsó harmadában már nem tudtuk tartani a norvégokat védekezésben. Kinyílt az olló, megmutatkozott a két csapat között lévő reális különbség, s bár a mieink próbálkoztak a lehető legközelebb maradni, az ötvenhetedik percben tízre nőtt a differencia, és a lefújásnál is pontosan ennyi volt.

Vereséget szenvedtünk, de a válogatottunk tartást mutatott, és harminc-negyven percig még jól is kézilabdázott – erre kell építeni.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR , 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Norvégia–Magyarország 32–22 (14–12)
Ljubljana, 1088 néző. V: Metalari, Nikolovski (macedónok)
Norvégia: Silje Solberg – Skogrand 1, N. Mörk 4 (3), S. Oftedal 5, Ingstad 8, Reistad 5, Naes Andersen 2. Csere: Aardahl 1, Breistol 2, Larsen 2, Deila, Novak 1, Wollik 1. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson
Magyarország: Szikora 1 – Győri-Lukács V. 2, Klujber 6 (2), Füzi-Tóvizi 1, Hornyák D., Vámos P. 3, Márton G. 3. Csere: Szemerey (kapus), Kuczora 4 (1), Debreczeni-Klivinyi 1, Pásztor N., Kácsor 1, Albek, Korsós, Töpfner. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 5. p.: 0–3. 12. p.: 3–6. 15. p.: 6–6. 18. p.: 6–9. 18. p.: 9–9. 23. p.: 10–11. 36. p.: 17–14. 44. p.: 21–15. 50. p.: 25–17. 57. p.: 30–20
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin