2025. szeptember 5.
„Tartozunk nekik, nem is kevéssel” – rajt a BL-ben!
Női kézilabdacsapatunk szombaton 16 órakor fogadja tavalyi negyeddöntős riválisát, az Odensét az Érd Arénában.

– Nagyon fontos, hogy jól induljunk. Ez nemcsak nekünk jelentene sokat vagy nemcsak a szurkolóknak mutatnánk meg, hogy mi is a célunk, hanem a teljes mezőnynek – mondta elszántsággal a hangjában Hársfalvi Júlia az Odense elleni mérkőzésről, majd hozzátette azt is, hogy jól emlékeznek még az előző idényben elszenvedett vereségre. – Bennünk van még a tavalyi vereség emléke, ami miatt lemaradtunk a FINAL4-ról, ez is extra motivációt jelent.

Változott azóta ugyanakkor mindkét csapat, ott a norvég válogatott kapitányává avanzsáló háromszoros BL-győztes Ole Gustav Gjekstad helyére jött Jakob Vestergaard a Ludwigsburgtól, nálunk pedig ismert, Allan Heinét váltotta Jesper Jensen, aki a következőképpen vélekedett a találkozó előtt.

– Ez az első forduló egyik legérdekesebb meccse szerintem az átlagnézők számára is, hiszen a tavaly az utolsó pillanatokban eldőlő negyeddöntő megismétlése. Számomra az első Bajnokok Ligája-mérkőzés a Fradi edzőjeként, ráadásul dán csapat ellen irányíthatom az együttesemet a fantasztikus szurkolóink előtt. Szóval, úgy érzem, sok különböző sztori van ebben a meccsben. A védekezésünk nagyon tetszett szerdán, a hétközi bajnokin, remélem, hogy ezt magunkkal visszük szombatra is, de akkor lényegesen nagyobb kihívás vár ránk. Az Odense BL-döntőt játszott tavaly, nagyon erős rivális, ezért kíváncsian várom, hogyan állunk majd helyt ellene.

Együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni szerdai győztes összecsapás után már másnap délelőtt elkezdte a közvetlen felkészülést, csütörtökön még az Népligetben, pénteken pedig már a helyszínen, az Érd Arénában edzettek a lányok. Ami könnyebbséget jelenthet az áprilisi oda-visszavágóhoz képest, hogy az akkor még a dánokat erősítő világklasszis, hétszeres BL-győztes kapus, Katrine Lunde eligazolt, igaz, a második meccs hajrájában poszttársa, Althea Reinhardt volt végzetesen hatékony, vele pedig ezúttal is szembe kerülnek majd játékosaink. Ellenfelünktől az irányító Helena Elver Győrbe távozott, érkezett ugyanakkor a kétszeres BL-győztes átlövő, Markéta Jerábková.

– Tartozunk nekik, és nem is kevéssel – mondta ezt már Janurik Kinga, aki fantasztikusan védett a szerdai, MKC elleni bajnokin. – Jó lesz végre elkezdeni a BL-t, mert bár két bajnokit lejátszottunk, ennek egészen más a légköre. Nagyon várom már a szombatot, úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésünk taktikai és fizikai szempontból is, és remélem, ezt rögtön az első meccsen meg is tudjuk majd mutatni.

A szombaton 16 órakor kezdődő találkozóra korlátozott számban kaphatóak még jegyek, javasoljuk, hogy aki teheti, váltsa meg belépőjét online, a meccsjegy.fradi.hu-n. A helyszíni pénztárt 13 órakor nyitjuk, az Érd Arénába pedig 14 órától lehet majd belépni. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a helyszínen megvásárolhatják vagy előrendelhetik csapatunk hazai mezét is – keressék ajándékboltunkat a sportcsarnok aulájában.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Odense Handbold
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2025. szeptember 6., 16 óra
Játékvezetők: Ismail Metalari és Nenad Nikolovski (észak-macedónok)
Jegyvásárlás: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig szombaton 13 órától a helyszínen.

Cikkajánló

Rajt a bajnokságban, szerdán a Budaörsöt fogadjuk

Női kézilabdacsapatunk megpróbálja visszahódítani a bajnoki serleget, szerdán indul a verseny.

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

Szuperkupa döntővel indul vasárnap a kézilabda idény

Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.

Simon Petra lett az előző NB I-es idény legjobbja

Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.

Három játékosunk bekerült az NB I álomcsapatába

A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.

Megsérült, műtéten esett át Balázs Bítia

Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.

„Nagyon zavart, hiába csak az előszezonban vagyunk…”

Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin