– Jó hangulat volt a csarnokban, örülök, hogy ilyen sokan elkísértek minket, jó volt ezt a pályán átélni. Az elején megnehezítette a dolgunkat a Fehérvár, de aztán a második félidőben már jól működött a védekezésünk és támadásban is felgyorsultunk. Építkezhetünk ebből, mert hosszú út és nehéz meccs áll előttünk – mondta Hársfalvi Júlia az Alba elleni mérkőzést követően. Balszélsőnk az elemzésen túl már előre is tekintett, ami nem is csoda, hiszen még a szokottnál is sűrűbb hete van a lányoknak: a szerdai bajnoki másnapján, már reggel útra keltek Besztercére. A román rivális otthonába eljutni egy napos utazást jelent, ám így a péntek teljes egészében a Bajnokok Ligája-meccsre való felkészülés jegyében telhet.
A Bistrita jelenleg a csoport hatodik helyén áll, mind a hat pontját hazai pályán szerezte, ami nem is meglepő, hiszen rendre szép számú közönség biztatja. A hírek szerint szombaton telt ház várja majd a csapatokat, és ez se lehet váratlan – a vendégszektorba mintegy harminc jegy vár gazdára még, de a helyi, illetve a környékbeli magyarok közül sokan a „hazai” szektorokban foglalnak majd helyet.
Jó hangulatú találkozóra van tehát kilátás, amelyen fontos lenne, hogy megszerezzük a két pontot, hogy a legfontosabb kérdést, a negyeddöntőbe való közvetlen továbbjutást lezárjuk, vagy legalább még közelebb kerüljünk hozzá. A Gloria az elmúlt hétvégén a csoport meglepetéscsapata, a Podravka otthonában jól kezdett, és noha a második félidőben egyszer se vezetett, az utolsó percig volt esélye a pontszerzésre, a végén támadhatott a döntetlenért, de egyetlen góllal kikapott (26-25). Emlékezhetünk, hogy az érdi összecsapáson hullámzó volt a játék képe, szorosan indult, a közepén nyolcgólos fórt építettünk, a második játékrészben ugyanakkor kettőig is visszaért ellenfelünk, igaz, ezt követően már nem adtunk esélyt (32-28).
A románok legeredményesebb játékosa a BL-ben a balátlövő Danila Patricia So Delgado Pinto, aki ötvennégyszer talált be, a második legveszélyesebb pedig az ugyancsak spanyol Seynabou Mbengue Rodríguez harminckét találattal. A magyar válogatott balátlövő, Kácsor Gréta tizennégy gólnál jár. A találkozó szombaton magyar idő szerint 16 órakor kezdődik, a cél a győzelem, de biztosan nehéz hatvan perc vár a csapatra.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 11. forduló
CS Gloria 2018 BN - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Teraplast Arena, Beszterce
Időpont: 2025. január 25., 16 óra
Játékvezetők: Radojko Brkic és Andrei Jusufhodzic (osztrákok)
Jegyár: 3000 forint - voucher vásárlás ITT.
TV: Sport 1.
Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.
Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.
Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.
Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.
Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.
A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.
Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.
Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.