2021. május 16.
Tipikus bronzmeccset nyertünk küszködős játékkal
Sokat hibáztunk és nehezen találtuk a ritmust, de így is végigvezetve hoztuk a bronzmeccset.

A bronzmérkőzések szinte kivétel nélkül csalódott csapatok összecsapását hozzák, és a szombat délutáni Kisvárda-Fradi találkozó se volt ez alól kivétel. A mieink a Győrtől, a várdaiak a Debrecentől elszenvedett elődöntőbeli vereség után próbáltak javítani. A papírforma, a két csapat játékereje és a futó bajnokságbeli egymás elleni múltja (38-26-ra és 34-22-re nyertünk) alapján győzelmet várhattunk, de sziporkázó játékot a megterhelő hétvége, illetve az előttünk álló feladatok ismeretében semmiképp.

Az elképzelt ideális bronzmeccsen a mieink már a mérkőzés elején magabiztos előnyt harcoltak volna ki, hogy kockázat nélkül lehessen játszatni azokat, akik szombaton kevesebb percet töltöttek a pályán. Ehhez képest, bár az előny végig nálunk volt, az első játékrészben háromnál nagyobb különbséggel nem tudtunk ellépni a jól küzdő, lelkesen és a hibáinkat jól kihasználó kisvárdaiaktól. A színvonal meg se közelítette az elődöntőét, alapvetően a ritmus hiányzott: amikor gyorsítani kellett volna játékot, akkor nem találtuk a tempót, amikor pedig inkább meg kellett volna állni a labdával, akkor rohantunk, s magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. A jobbszélről voltunk legeredményesebbek, Angela Malestein háromszor, Kovács Anett kétszer talált a kapuba (igaz, egyszer-egyszer beálló pozícióból), hátul pedig a nyolc védést bemutató Bíró Blanka volt a legbiztosabb pont. A dudaszó előtti másodpercek hozzávetőlegesen tökéletesen szemléltették az első játékrész kaotikusságát: Klujber Katrin labdát szerzett, kibillentették az egyensúlyából, ezért lépéshibát vétett, a játékvezetők neki ítéltek szabaddobást, de mert Keti azt hitte, ellene, és visszafordult, inkább ők is változtattak. Az utolsó másodpercben meg még gólt is kaptunk a szituációból…

Gyengén teljesítettünk, szó se róla, pozitívumnak talán csak azt tekinthettük, hogy kétgólos előnyben voltunk így is.

Nagy változást a második félidő se hozott, ugyanazt a küszködős, tompa játékot mutattuk, mint az első félidőben, de győzelem így sem forgott veszélyben. Négy, öt, majd hatgólosra növeltük az előnyt, ellenfelünk pedig hét mezőnyjátékossal támadva se tudott már közelebb érni. Pásztor Noémi jól szállt be, stabilan védekezett és elöl is kihasználta a helyzeteit, de rajta kívül Márton Gréta is dicsérhető volt. A legnagyobb különbség a lefújás előtt alakult ki, miután a harmadik kihagyott hetesünk kipattanóját legalább belőtte Tóth Nikolett.

28-21-re győztünk, a Tippmix Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa harmadik helyén zártunk - és a lefújás után már hivatalosan is az idényből hátralévő négy bajnoki mérkőzésre koncentrálhatunk. Amelyeken a vasárnapinál sokkal nagyobb a tét, és remélhetőleg a teljesítmény is ezzel egyenesen arányosan javul majd.

TIPPMIX TÖRÖK BÓDOG NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
A harmadik helyért

Kisvárda Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria 21-28 (12-14)

Cikkajánló

Lysa Tchaptchet: „A Fradi-komplexum lenyűgözött!”

Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin