Túlzás lenne azt állítani, hogy Granollers felbolydult a magyar válogatott érkezésére – a világbajnoki középdöntő első fordulójában rendezett Dánia-Magyarország mérkőzés előtt a helyiek inkább a majd minden második sarkon megtalálható kebabosnál álltak sorba, mintsem a d’Esport sportcsarnok előtt. Pedig a Barcelonától mintegy harminc kilométerre fekvő város lakosságának tíz százaléka még a magyar és a dán szurkolók mellett is elfért volna az 1992-es olimpiára épített létesítményben.

Ennél izgalmasabb felismerés volt a lelátón helyet foglalók számára, hogy a hétfőn megsérülő Klujber Katrin, valamint a dán sajtóban betegnek titulált Anne Mette Hansen is keretbe került. Sőt, mindkettő kezdőként (Klujber csak támadásban) lépett pályára, igaz, egyikük se volt csúcsformában, illetve, Ketit – miután szemmel láthatóan hátráltatta a húzódása – öt perc után lehívta a pályáról Vlagyimir Golovin.

Pedig addig 2-0-ra vezettünk!

Jól indult a meccs: Bíró Blanka-védésekkel, határozott védekezéssel és Márton Gréta-góllal. A hatodik percig sikerült megőriznünk a kapunk makulátlanságát, de a következő nyolc percre se mondhattunk igazán rosszat. Szöllősi-Zácsik Szandra jól találta meg a falban Bordás Rékát, Háfra Noémi és Lukács Viktória is betalált, s bár egyszer-egyszer a dánok is túljártak a védelmünk eszén, háromgólos előnyt építettünk (4-7). A gond itt kezdődött sajnos, Szöllősi-Zácsikon talán most jött ki az orrtörése utáni bő kéthetes kihagyás, mert míg a németek ellen frissen, lendületesen kézilabdázott, addig most jóval több hibával, rajta kívül pedig a belső posztokon szereplők közül igazán csak Vámos Petrában volt veszély.

A háromgólos előnyből egy csapásra hátrány lett (8-7), és ezt követően még arra kellett leginkább figyelni, hogy lőtávolon belül maradjunk. A szünetig egyszer öttel is leszakadtunk, a pihenőre pedig mínusz négynél mehettünk (15-11), és sajnos az összképet látva csoda kellett volna a fordításhoz. Mert ugyan Németország ellen majdnem sikerült ilyen állásból, Dánia jobb csapat, illetve ezen az estén gyakorlatilag egyetlen kiemelkedő teljesítmény se volt a mieinknél. A ferencvárosi játékosok közül Klujber egyébként a szünet után már a melegítőjét se vette le, Szöllősi-Zácsik Szandra inkább csak küzdött és szenvedett, Márton Gréta alig-alig kapott labdát, Bíró Blanka a padon maradt a második félidőben, Kovács Anett viszont jól szállt be, első két lehetőségét gyönyörűen váltotta gólra.

Az újrakezdés után gyakorlatilag szemernyi esélyünk se volt, de a maroknyi magyar táboron nem múlt – soraiban Bíró Blanka és Márton Gréta szüleivel végig, mínusz tíznél, a harmadik elhibázott hetes után is buzdították a lányokat. A dánok meg kedvükre gyakorolhatták a hét mezőnyjátékossal való támadójátékot, és sokat elmond a meccsről, hogy hiába szereztünk labdát kétszer is ilyen szituációban, az üres kapura eleresztett lövésünk még a félpályáig se jutott el, hanem elhalt a blokkban. Nem nézett ki jól ez a meccs összességében, de be kell látni, hogy jelen pillanatban ez a válogatott, ennyi gonddal, problémával csak komoly bravúr árán játszhat szoros meccset az élvonalba tartozó együttesek ellen.

A vereséggel távol kerültünk a továbbjutástól, a középdöntőben pedig még két mérkőzése maradt.