Női kézilabdacsapatunknak a Bajnokok Ligájában valahol, valamikor borítani kell a papírformát ahhoz, hogy előrébb léphessen a tabellán, vagyis, hogy életben maradjon a sorozatra kitűzött cél. Az előző két idényben egyaránt a FINAL4-ig jutó Esbjerg otthonában is ezzel a céllal lépett pályára – és azzal a tudattal, hogy a dán bajnok ellen sikerült már korábban nem várt sikert aratni. Legutóbb, például, a júniusi elődöntőben, amikor egyébként is esélytelenebbként indultunk, de a szünetben, négygólos hátrányban végképp azzá váltunk, mégis győztünk. A hírek szerint azóta különösen várták ezt az összecsapást a Dánia délnyugati szélén fekvő városban, mi pedig ez alapján azt remélhettük, hogy ez a nagy akarás talán kissé görcsössé válik majd.
Felvezető cikkünkben jeleztük, hogy egyik keret se lesz teljes (nálunk Janurik Kinga és Szöllősi-Zácsik Szandra, náluk Mette Tranborg hiányát említettük), vasárnap pedig az is kiderült, hogy Henny Reistad se vállalja a játékot, ez pedig, lévén talán a világ legjobbjáról van szó, növelte az esélyeinket. Fokozott figyelmet így Kristine Breistolra és Nora Mörkre kellett fordítani, és az első tíz percben ezt nagyjából jól oldottuk meg, stabilnak tűnt a védekezésünk, melynek közepén Tomori Zsuzsanna és Béatrice Edwige tekintélyt parancsolóan tette a dolgát.
Támadásban viszont többet várhattunk, nehezen kerültünk helyzetbe, a távoli zónából eleresztett lövéseinket pedig jó százalékkal hatástalanította Anna Kristensen. A tizenötödik percben időt kért Allan Heine, (akit egyébként Esbjerg szülöttjeként nagy taps fogadott a bemutatásoknál) talán nem is az állás miatt, hiszen csak egy gól volt a hazai előny (5-4), hanem mert érdemesnek tűnt javítani a támadójátékunkon. Simon Petra gólja jelezte az előrelépést, de összességében továbbra is kiegyenlített, kevés gólos meccset láthattunk, ahol a hazaiak jobbára egy-két találattal vezettek, de nem hagytuk magunkat leszakadni.
Jesper Jensen, a dánok vezetőedzője is próbálkozott, a játékrész második felében hét mezőnyjátékossal, mi pedig Dragana Cvijicset, illetve hátul Kisfaludy Anettet dobtuk játékba. Nem jött jól a hajrában utóbbi könnyű síppal megítélt kiállítása, mert ezt követően háromra nőtt a hátrányunk, és a szünetre is így mehettünk (14-11), de meccsben érezhettük magunkat.
A fordulás után gyorsan sikerült jobb helyzetbe hozni magunkat, rögtön egyre közeledtünk, de hiába volt labdánk a döntetlenhez is, ezt a lépést nem tudtuk megtenni. Sőt, előbb a két-három gólos differencia állt vissza, majd sajnos a meccs során először ennél is távolabb ért az Esbjerg (22-17). A lerohanásaikkal akadt a legtöbb gondunk, sokszor a gólunkra is villámgyorsan feleltek, de ha nem sikerült befejeznünk a támadást, akkor meg átrohantak rajtunk. Nem adtuk azonban fel, kettőt ledolgoztunk a hátrányból, csak épp vészesen fogyott az idő, és Kristensen a kapuban eléggé elkapta a fonalat (Bíró Blanka is jól teljesített!).
Nálunk Andrea Lekics és Klujber Katrin volt elöl a legaktívabb, a többiektől azonban sajnos nem jött olyan teljesítmény, amelyből kellett volna még egy-kettő ahhoz, hogy pontot szerezhessünk. Sanja Solberg ötvennyolcadik percben lőtt gólja eldöntötte a meccset (25-21), nem sikerült a bravúr Dániában, de együttesünk sokkal jobban teljesített, mint a Bajnokok Ligája eddigi mérkőzésein, ez olyan produkció volt, amelyre lehet alapozni, hogy a következő héten hazai pályán meglehessen az első győzelem.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 5. forduló
Team Esbjerg – FTC-Rail Cargo Hungaria 27-23 (14-11)
Helyszín: Esbjerg, Blue Water Dokken
Időpont: 2023. október 22., 16 óra
Játékvezetők: Pinar Ünlü Hatipoglu és Mehtap Simsek
Gólszerzők: Breistol 6, Mörk 5, Solberg-Isaksen 5, Jacobsen 5, Iversen 3, Nielsen 2, Heindahl 1, ill. Lekics 8 (2), Klujber 5, Malestein 3, Márton 2, Simon 2, Cvijics 1, Bölk 1, Hársfalvi 1.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.