Amennyire különleges volt a héten Európa egyik legnagyobb és legmodernebb sportcsarnokában, az MVM Dome-ban edzeni, épp annyira hathatott szokatlanul ezek után a KÖFÉM Sportcsarnokban kifutni a pályára. A kinti hőmérséklethez képest ráadásul nagyon meleg volt a levegő, úgyhogy a heti igencsak kemény munka mellett emiatt is piheghettek játékosaink már a mérkőzés elején. Néhány percbe telt, amíg felvettük a fonalat, igaz, védekezésben addig se volt különösebb probléma, legfeljebb a néhány kihagyott helyzet miatt lehetett hiányérzetünk.
A hatodik percben vezettünk először, de ha már bevált, hogy a kemény védekezés után könnyű lerohanásokból lőttünk gólokat, akkor gyorsan el is léptünk megnyugtató távolságra. Hét gólt lőttünk zsinórban, hattal vezettünk, miközben az Alba csak nehezen került helyzetbe, ha meg odakerült, akkor Janurik Kinga ihletett formájával találta szemben magát. A túloldalon Tea Pijevic is jól teljesített, negyed óra alatt úgy lőttünk kilenc gólt, hogy a hazai kapus öt védésnél járt, de társai nem tudtak élni ezzel. Józsa Krisztián kétszer is időt kért húsz perc alatt, de nem sokat változott a játék képe: kiváló védekezés mögött extra kapusteljesítmény volt nálunk, így pedig esélyt se adtunk ellenfelünknek.
Tomori Zsuzsanna irányítása alatt is meglehetősen jól működött már a hátsó alakzatunk, de a „különversenyt” az Alicia Stolle-féle hatosfal nyerte – míg az első negyed órában négy gólt kaptunk, addig a másodikban csak kettőt. A prímet ugyanakkor kétségkívül Janurik Kinga vitte, aki tizenkét védéssel és hatvanhét (!) százalékos hatékonysággal zárta az első játékrészt.
Egyébként sem ez volt minden idők legfeszültebb Alba-Fradija, de a harminc perc alatt kiépített tízgólos vezetésünk is elősegítette, hogy felszabadultan, könnyedén kézilabdázhassunk a második félidőben. Pláne úgy, hogy a védekezésünk színvonala nem sokat változott, s ennek köszönhetően egyre-másra vihettük a lerohanásokat. A közte tízről is gyorsan pozitív irányba mozdultunk el, előbb tizenötre nőtt a differencia, majd az ötvennegyedik percben már húszra (11-31).
A végére nem sok kérdés maradt, talán csak az, hogy az egy-egy félidőt kapuban töltő kapusaink közül kinek lesz több védése. Ezt a versenyt végül Janurik nyerte a "csak" ötven százalékos hatékonysággal záró Bíró Blankával szemben - a csapat pedig hússzal lőtt többet a hazaiaknál.
A bajnokság záró fordulójában jövő pénteken az MTK-t fogadjuk hazai pályán, jegyet váltani a megszokott, online felületen lehet.
NŐI KÉZILABDA NB I
25. FORDULÓ
ALBA FEHÉRVÁR KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 15–35 (6–16)
Székesfehérvár, 400 néző. V: Hajdu, Halász
ALBA: Pijevic – Zrnic 1, Afentaler 3 (1), Ohjama, Boldizsár 3, Utasi 3, Takó. Csere: Kubina (kapus), Sztosics 1, Szmbatjan 2, Dubán, Besszer 1, Szemes, Bojtos, Sulyok 1. Edző: Józsa Krisztián
FTC: Janurik – Malestein 3, Klujber 8, Kisfaludy 4, Tomori, Szucsánszki 1, Márton G. 5. Csere: Bíró B. (kapus), Cvijics 1, Bölk 1 (1), Lekics 2, Stolle 2, Szöllősi-Zácsik 3, Papp D. 4, Hársfalvi 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 12. p.: 3–8. 18. p.: 4–10. 24. p.: 5–13. 28. p.: 5–14. 34. p.: 7–17. 40. p.: 8–23. 46. p.: 11–26. 52. p.: 11–30. 58. p.: 14–33
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián: – Nem sok mindennel lehettünk elégedettek, sem támadójátékban, sem védekezésben nem nyújtottunk megfelelőt, rengeteget hibáztunk. A Fradi remek tempóban játszott, a védekezése, főleg az első félidőben brutális volt, de a másodikban sem nagyon találtuk az ellenszerét, igaz, a kapusoknak sem, mert nagyon jól védtek. Nehéz a teljesítményünkről bármit is mondani.
Elek Gábor: – Speciális helyzetben vagyunk, a Metz elleni mérkőzés után kötöttünk egy megállapodást a csapattal, innentől rákanyarodunk a final fourra, az élvezi a prioritást. Elég komoly munkával töltöttük az elmúlt időszakot, nagyon örültem annak, hogy ilyen sebességgel játszottunk, látszott, hogy a héten a védekezést gyakoroltuk, valamint mindkét kapusunk bomba formában védett. A futómennyiség és a védekezés feszessége volt a lényeg, ezeket jobban megoldottuk, mint ahogy vártam.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.