Rég tolongtak szurkolók belépőkért, mondhatjuk, szinte emberemlékezet óta nem volt ehhez hasonlóra példa, de most, hogy védettségi igazolvánnyal újra látogathatóak a sportrendezvények, ráadásul a Ferencváros női kézilabdacsapata a bajnoki címért küzd, a mieink DVSC elleni idegenbeli mérkőzésére kevesebb, mint egy óra alatt elfogyott a vendégszektorba szóló összes jegy. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az összes ezúttal 74 darab volt, pedig az eredetileg igényelt, a csarnok befogadóképességének valamivel kevesebb, mint tíz százalékát jelentő kétszáz jegy is biztosan gazdára talált volna.

Így is hazai pályán érezhettük magunkat, és szerencsére ennek a csapat jó kezdése is megágyazott. Noha Kovács Anna rögtön az első támadásnál eredményes volt, Szucsánszki Zita és Emily Bölk húsz másodperc alatt válaszolt rá, és mert a debreceni átlövő következő két próbálkozását hatástalanítottuk, növelni is tudtuk a megszerzett előnyt. Keményen védekeztünk, nagyon élt a falunk, és ugyanúgy a kispad is, minden jó megmozdulás után talpon volt mindenki. Persze, furcsa is lett volna, ha ez másként van, hiszen jól tudtuk, hogy az idényből hátralévő három bajnoki közül ez, a debreceni lesz a legnehezebb.

Kovacsics Anikó hiányában egyértelműen Szucsánszki Zita a pályán a csapat vezére, és a szombaton épp születésnapját ünneplő irányítónk a teljesítményével is kitűnt. Négy gólt szerzett az első húsz percben, támadásban mellette még Emily Bölk játszott igazán jól, átlövései és bejátszásai is gólt értek legtöbbször.

4-8-nál, a nyolcadik percben Kudor Kitti kért időt, majd, miután kissé megakadtunk támadásban, hét perccel később, 8-10-nél Elek Gábor. Hiába léptünk el többször is négy góllal, a Loki nem hagyta magát ennél jobban leszakítani, egy-egy hibánkat kihasználva rendre közelebb férkőzött. Kovács Anna jelentette a legtöbb veszélyt, sajnos a rontott lövései után a játékrész hajrájában újra sült a keze, illetve rajta kívül a debreceni beállók is tevékeny részt vállaltak abból, hogy az előnyünk egy gólra olvadt. A szünet előtt szerencsére Márton Gérta egyszer betalált még, így 14-16-os állásnál jöhetett a pihenő.

A fordulás után kicsit elveszítettük a ritmust, jóval többet hibáztunk, mint addig, s a negyvenedik percben 1-1 után először újra egyenlő volt az állás (19-19). Pont olyan nehéz volt ez a meccs, mint amilyennek vártuk, és amilyenek legtöbbször e két csapat egymás elleni összecsapásai lenni szoktak. Továbbra se találtuk Kovács Anna ellenszerét, de szerencsére nálunk Szucsánszki kitartóan hozta az emberfeletti formát, a második félidő közepén gyakorlatilag egymaga vitte a hátán a csapatot. Az utolsó tíz percre kétgólos előnnyel fordultunk, és nagyon sajnáltuk, hogy nem növeltük háromra az ötvenegyedik percben, mert egy támadás alatt két ziccert is elrontottunk.

Szucsánszki újra villant, de a következő hazai támadásnál Klujber Katrin kiállítása megint tett arról, hogy ne nyugodjunk meg. Az idő azonban ment, fogyott szerencsére – s bár ment volna gyorsabban…

Legalább a Loki is fáradni látszott, és amikor a legjobban kellett, végre Bíró Blanka is hozzászólt a mérkőzéshez! Kovács Anett gólja tette igazán értékessé kapusunk védését, hiszen így öt perccel a vége előtt újra négyre lőtte a csapatot. Nem volt még azonban vége, nem lélegezhettünk fel, mert kettő és féllel hátravolt, amikor megint már csak kettő volt a különbség.

Talán, amikor Angela Malestein értékesítte a hetesét, és még emberelőnybe is kerültünk, vagy még inkább, amikor Szucsánszki még egy belemenést is kiharcolt akkor fújhattuk óriási. Mert innen már nem volt kétség, legyőztük a Debrecent, megszereztük az újabb két bajnoki pontot!

És már csak két bajnoki van hátra, már csak két mérkőzést kell megnyerni az álom beteljesüléséhez!