2022. július 22.
Túl az első edzőmeccsen
Női kézilabdacsapatunk a felkészülési idény első edzőmérkőzését játszotta pénteken délután az MTK ellen.

Pénteken délután játszotta női kézilabdacsapatunk az új idény első edzőmérkőzését. Az MTK elleni hatvan perc az időszaknak megfelelően valóban a gyakorlást szolgálta, ezt jelzi az is, hogy a lányok délelőtt még edzésen vettek részt.

A védekezésünk ennek ellenére meglehetősen jó színvonalon kezdte a működését, például, a hetedik percben a visszatérő Tomori Zsuzsanna 2-1-re vezetett Janurik Kingával szemben a „védések” számában. Nem kapusunk tehetett erről, nehéz lett volna mit felróni neki, ugyanis nem kapott még gólt addig, csak épp a lövések se nagyon értek el a kapujáig, mert előtte annyira jól szűrt a fal. Elöl azért nekünk is akadtak gondjaink: egyszer-egyszer szépen felgyorsult a labda, de legalább ennyiszer ki is dobtuk az oldalvonalon kívülre, és néhány komikus jelenet is összejött, amikor menteni próbáltunk ezekben a szituációkban.

A kilencedik percben kaptuk az első gólt – hetesből –, a tizedik perc után pedig jöttek az első cserék. A kezdőcsapat egyébként megegyezett az előző év végén látottal, Janurik Kinga védett, mezőnyben pedig Angela Malestein, Klujber Katrin, Szucsánszki Zita, Béatrice Edwige, Emily Bölk és Márton Gréta került elsőként pályára, míg Tomori Zsuzsanna védekezésben váltotta Klujbert. Kukely Anna és Dragana Cvijics kapott először jelzést a kispadon helyet foglalók közül, aztán még az első félidőben jött Alicia Stolle, Kisfaludy Anett és Szöllősi-Zácsik Szandra is. Az újak közül a szerb beállónk lőtt gólt először, miután átejtette a labdát a kilépő Suba Sára fölött, de Kukely Anna is biztatóan mozgott. A fiatal tehetségünk egy hét lemaradásban van a többiekhez képest, hiszen a junior világbajnokság után ennyi pihenőt kapott még, de Elek Gábor igyekezett ezen a meccsen is pótolni. Az első – egyébként MTK – időkérésnél huszonöt másodpercig csak neki magyarázott, de úgy tűnt, Anna tanulékony, hiszen pár perc múlva épp az ő helyezkedésének köszönhetően szereztünk labdát. Az ugyancsak nyáron hozzánk érkező Andrea Lekics kisebb sérülése miatt ezúttal csak a kispad mellől figyelte a társakat Bíró Blankával együtt.

Noha az edzőmeccseken ez számít legkevésbé, végig magabiztosan vezettünk még a számos hiba ellenére is, igaz, a játékrész hajrájában nem lehettünk elégedettek azzal, hogy az eladott labdák után többször is átrohant rajtunk az MTK – 17-12 állt az eredményjelzőn harminc perc után.

A második félidőre a szélsők cseréltek, Kovács Anett és Hársfalvi Júlia jött, illetve szórta meg magát gyorsan a játékrész elején. Nőtt a különbség ennek köszönhetően, csakhogy plusz tízről egy-egy rossz periódus után némileg közelebb értek a vendégek, s emiatt az utolsó tíz percre is ugyanilyen különbségnél fordulhattunk. A játék képe hasonló volt ahhoz, mint amit az első félidőben láthattunk, és a csapatot is ugyanúgy forgatta a vezetőedzőnk. A hajrában a Kukely-gól is összejött, előbb hetesből, majd megpattanó átlövésből talált be ifjú irányítónk, a csapat pedig végül tizenkettővel múlta felül az MTK-t egy tipikus "első" mérkőzésen, amelyen ugyan sokat hibáztunk, de a célnak abszolút megfelelt.

Tomori Zsuzsanna értékelése:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria–MTK 38-26 (17-12)
A Ferencváros gólszerzői: 
Malestein 7 (2), Kovács 5, Hársfalvi 5, Cvijics 4, Márton 3, Klujber 3, Bölk 2, Edwige 2, Kisfaludy 2, Kukely 2, Szöllősi-Zácsik 2, Stolle 1.

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin