2022. június 15.
Utánpótlás-válogatott kapust igazoltunk
A szakemberek által nagy tehetségnek tartott Sass Kincső korábban hét éven át nevelkedett klubunkban.

Amint az már hivatalossá vált, a februárban kölcsönből a Fradihoz visszatérő Suba Sára a 2022/2023-as idény kezdetétől az MTK-nál folytatja pályafutását, ezért klubunk feltétlenül szeretett volna Janurik Kinga, illetve a rehabilitációját végző Bíró Blanka mellé még egy kapust igazolni, ezért szerződést kötöttünk a mindössze tizenhét éves, utánpótlás-válogatott Sass Kincsővel.

„Olyan fiatal és tehetséges kapusban gondolkodtunk, aki a kiváló munkát végző kapusedzőnk, Duleba Norbert kezei között hosszú távon jegyzett kézilabdázóvá válhat – mondta Görög Zsolt, a szakosztály ügyvezető igazgatója. – Örülök, hogy Sass Kincső nálunk folytatja a pályafutását, mert a szakemberek véleménye szerint minden megvan benne ahhoz, hogy komoly karriert fusson be. Sok munka vár rá, de a mentalitását megismerve egyáltalán nem féltem őt a kihívástól.”

Sass Kincső 2004-ben született, a Ferencvárosban ismerkedett meg a sportággal, hét éven át szerepelt az utánpótláscsapatainkban, 2019 óta pedig a felnőttek között tette magát próbára. A Pénzügyőrnél szerepelt, illetve a legutóbbi idény során kettős játékengedéllyel az élvonalbeli Budaörsnek is tagja volt.

„Nagyon jó érzés volt belépni az Elek Gyula Arénába, főleg így, hogy a felnőtt csapathoz térhetek vissza, ez megtiszteltetés számomra – mondta Sass Kincső. – Hét évet töltöttem a klubnál, itt tanultam meg az alapokat, szóval abszolút meghatározó az életemben a Ferencváros. Mindig is figyeltem a felnőtt csapatot, és nagy álmom volt, hogy egyszer a felnőtt öltözőbe kerülhessek. Hittem benne, hogy sikerülhet, mert nagyon akartam és tettem is érte, illetve úgy voltam vele, hogy ott ülök majd, ha törik, ha szakad. A tanulásban és a sportban is az a fajta vagyok, aki mindent megtesz a céljaiért. Tudom, hogy az edzéseken is klasszisok lesznek majd velem szemben, de szeretem a kihívásokat, ezért nem tartok ettől. Szeretnék minél többet fejlődni, a lehető legtöbbet elsajátítani. A legjobb helyen leszek ebből a szempontból – dolgoztam már Duleba Norberttel, tudom, hogy nagyon jó edző, és hogy mire számíthatok tőle, ezért is szerettem volna újra vele edzeni, illetve fantasztikus lesz Janurik Kinga és Bíró Blanka mellett fejlődni, tőlük is rengeteget tanulhatok.”

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin