2025. január 14.
Váci győzelemmel jutottunk be a kupa négyes döntőjébe
Ezúttal sem remekeltünk a Vác ellen, de így is szinte végig vezettünk a kedd esti Magyar Kupa-mérkőzésen.

Sorozatban három megnyert Magyar Kupa után az aktuális idényben sem lehet más a cél, mint tovább írni ezt a fantasztikus szériát, ehhez pedig az első lépést Vácott kellett megtenni, a kiírás ötödik fordulójában. Különlegessé tette a mérkőzést, hogy hat nappal ezelőtt a bajnokságban is találkozott a két fél, s bár összességében magabiztosan tartottuk otthon a két pontot, a játék képével nem lehettünk elégedettek. Hétfőn Janurik Kinga is arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszarendeződésünk és a védekezésünk nem volt épp tökéletes, és ebben mindenképp javulást vár a csapattól.

Eleinte sokat nem láthattunk ebből, mert bár hét perc alatt háromgólos előnyt építettünk (2-5), valójában Janurik Kinga bravúrjainak köszönhettük, hogy nem volt egyenlő az állás. A hazai vezetőedző, Horváth Roland időt kért, ezt követően pedig csapata ki is használta, hogy hátul alig-alig ütköztek, faultoltak a játékosaink, s mert közben elrontottuk a támadásainkat, egy lendületből fordult az állás (6-5). Ez kissé felpaprikázta együttesünket, egy fokkal jobban haraptak a mieink, de még mindig hagyott kívánnivalót maga után a koncentráció – s ez akkor is igaz, ha klasszisaink közül ezen a találkozón Andrea Lekics, Darja Dmitrijeva és Valerija Maszlova se volt bevethető. Egyébként annak ellenére, hogy kupamérkőzésről, illetve kedd estéről volt szó, gyakorlatilag megtelt a váci sportcsarnok, és az első játékrészben mindkét tábornak volt oka örömre. A hazaiak nemhogy tartották magukat, egyszer még két góllal is elléptek, mi pedig 11-9-ről fordítottunk a félidő hajrájában, öt gól lőttünk, miközben egyet sem kaptunk (a padról érkező Laura Glauser két hetest is hatástalanított), és összességében háromgólos előnyben mehettünk pihenőre (11-14).

A fordulás után az első öt perc sokkal jobban sikerült, Angela Malestein már a plusz hatért lőhetett ziccert, s bár a felsőlécet találta el, a folytatásban négy-öt gólon ingadozott a különbség. Ebből már nem is nagyon engedtünk, amikor kellett, akkor Laura Glauser is hozzátett egy-egy védést, illetve elöl is megtaláltuk a helyzeteket. A mérkőzés alakulása meglehetősen hasonlított a szűk egy héttel ezelőtti bajnokira - ezúttal sem remekeltünk, közel sem volt az a színvonal látható, mint amelyre szükség lesz a hétvégi Bajnokok Ligája-rangadón, de úgy igazán nem forgott veszélyben a győzelem. A hajrában már rutinosan játszott együttesünk, a kivédekezett támadások után nem rohantunk, inkább kényelmesen, az időt is menedzselve építettünk támadást. Illetve, jelentősebb különbséget, hiszen ebben a periódusban már szinte minden akciónkat góllal zártuk, végül hét góllal győztünk, vagyis csapatunk ott lesz a Magyar Kupa négyes döntőjében.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
V. forduló

Vác - FTC-Rail Cargo Hungaria 25-32 (11-15)
Helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2025. január 14., 18 óra
Játékvezetők: Sándor György és Szabó Balács
Gólszerzők: Afentaler 6 (2), Kurucz 5, Tyiskov-Helembai 4, Csíkos 3, Háfra 2, Juhász 2, Varga 1, Pelczéder 1, Miklós 1, ill. Simon 6, Klujber 5, Malestein 4, Márton 4, Bölk 4, Hársfalvi 3, Szöllősi-Zácsik 2, Kanor 2, Bordás 1, Glauser 1.

Cikkajánló

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin