2021. október 20.
Váratlanul nehéz lett, de megszereztük a két pontot
Negyvenöt percen át szenvedtünk a Dunaújváros ellen, de a végén helyén volt a szívünk.

A szombati, kiélezett, s végül döntetlennel záruló Bajnokok Ligája-csata után szerdán este már Dunaújvárosban volt jelenése női kézilabdacsapatunknak. A Kohász otthonában éveken át komoly rangadókat vívtunk, és sokszor meg is szenvedtünk, de fontos lett volna, hogy ezúttal a legutóbbi idényekben állandósult biztos, fölényes sikert arassunk.

Vagy, legalább sikert – juthatott eszünkbe az első félidő hajrájához közeledve…

Merthogy nem játszottunk jól, a hazaiak meg köszönték és éltek a lehetőséggel. Történt, hogy a meccset tulajdonképpen megfelelően indítottuk, 3-1-re vezettünk néhány perc után, de a védekezésünk nem állt össze, így 4-3-nál már a DKKA állt jobban. Ezzel még mindig nem lett volna különösebb probléma, főleg, hogy fordítottunk, és három góllal megléptünk (5-8), de az már mélyítette a ráncokat a Fradi-szurkolók homlokán, hogy megállt a támadójátékunk – vagy Gabrijela Bartulovic védett bravúrosan, nézőpont kérdése. A nem épp pozitív lényeg, hogy hiába működött a nyolcadik perctől elfogadhatóan a védekezésünk, elöl annyira kevés gólt szereztünk, hogy szépen lassan megint az Újváros került előnybe, 12-10-nél meg már kettő volt a fórja. Szöllősi-Zácsik Szandra két gyors gólja az egyenlítéshez elég volt, de a játékrész során utoljára a hazaiak lőttek gólt, így 13-12-nél mehettünk szünetre.

Aligha volt csendes az öltöző, de a rémálomból nem ébresztette fel a csapatot, továbbra is hihetetlenül jól védett a hazai kapus, ezzel gyakorlatilag őrizte csapata egy-kétgólos előnyét. A negyvenhatodik percre fordulva, 17-17-nél Klujber Katrin zsinórban lőtt második gólja egyenlítést ért, vagyis új, negyedórás meccs kezdődött. Hét mezőnyjátékossal próbált eredményes lenni a DKKA, de jól a védelmünk jól állt a lábán, úgyhogy két-három támadás után felhagyott ezzel a taktikával. Bármennyire is szerettük volna elkerülni, hogy megtörténjen, mégis olyan éles meccs lett, mint amilyenek a korabeli DKKA-Fradi meccsek voltak, úgyhogy a hajrában valóban az lehetett már csak a cél, hogy húzzuk be valahogy a két pontot.

Mély levegőt vettünk, amikor Bíró Blanka ziccert védett, majd az ellentámadásból átvettük a vezetést, és némileg megnyugodhattunk, amikor háromra növeltük a különbséget. Kétszer tudott még kettőre közeledni a kiválóan küzdő és okosan játszó Újváros, de az utolsó percekben már nem volt esélye a pontszerzésre. A végén helyén volt a szív, és a klasszisaink közül Emily Bölk, Klujber Katrin és Szöllősi-Zácsik Szandra is nagyon feljavult, ez kellett a győzelemhez. 

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
5. forduló

Dunaújvárosi KKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 23-28 (13-12)
Gólszerzők: Bulath 9 (3), Szalai 4, Kazai 3, Krupják-Molnár 2, Saskia 2, Polics 1, Borgyos 1, Mrmolja 1, ill. Bölk 5, Szöllősi-Zácsik 5, Márton 5, Malestein 4 (2), Grbics 3, Klujber 2, Stolle 2, Kovács Anett 2.

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin