2019. május 2.
Visszatér a világbajnokság álomcsapatának szélsője
Egy évet volt kölcsönben az előző évi ifi világbajnokság legjobb jobbszélsőjének megválasztott tehetségünk.

Bánfai Kíra 2018 januárjában, még a tizennyolcadik születésnapja előtt mutatkozott be a Ferencváros felnőtt női kézilabdacsapatában, méghozzá parádés teljesítménnyel: első NB I-es meccsén négy gólt lőtt, a másodikon hatot. A fiatal jobbszélsőnk aztán a nyáron a több játéklehetőség és a felnőttek között való rutinszerzés érdekében az elmúlt években jól bevált módszer alapján az MTK-hoz került kölcsönbe. A következő szezonban azonban újra zöld-fehérben szerepelhet, ugyanis klubunk visszahívta őt, vagyis az új idénynek a Lukács Viktória – Bánfai Kíra jobbszélső párossal vágunk neki.

„Az volt a célom, hogy egy napon visszakerüljek a Ferencvároshoz, de úgy számoltam, hogy erre csak később lesz lehetőségem – mondta Bánfai Kíra, aki 2018 nyarán ezüstérmes lett az ifjúsági világbajnokságon, és a szakemberek beválasztották a torna álomcsapatába is. – A mostani szezonban a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy az NB I teljesen más, mint az utánpótlás bajnokságok. Tavaly egy-egy meccsen kaptam néhány percet már a Fradiban is, de sorozatosan most játszhattam az élvonalban, és főleg a nagy csapatok ellen éreztem, hogy a tempót, az ütközéseket meg kell szoknom. Nem vagyok elégedett azzal a teljesítménnyel, amit az MTK-ban nyújtottam, rosszul viselem, hogy az utóbbi hetekben nem tudtam gólokat szerezni. Ugyanakkor sokat fejlődtem, és már most próbálok készülni arra, hogy nyártól magasabb szinten kell kézilabdáznom. Nem tagadom, izgulok kicsit, mert nagyon szeretnék bizonyítani!”

Kíra – ha meghívót kap a szövetségi edzőtől – a nyáron részt vesz a junior Európa-bajnokságon, majd azt követően csatlakozik az FTC-Rail Cargo Hungaria keretéhez.

„Nagyon örülök, hogy a nyáron távozó Faluvégi Dorottya helyét egy másik saját nevelésű tehetségünk veszi át – mondta Bognár László, női kézilabdacsapatunk ügyvezető igazgatója. – Kíra tehetségével tisztában vagyunk, bízom benne, hogy felnő a feladathoz, és elődeihez, Márton Grétához vagy épp Háfra Noémihez hasonlóan ő is sikeresen helytáll a Ferencvárosban az MTK-ból való visszatérése után.”

Cikkajánló

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

"Picit már a Bajnokok Ligája-meccsre is gondoltunk"

Női kézilabdacsapatunk lehengerlő első félidő után a másodikban picit kiengedett az MTK ellen.

Megmaradt a lendület az MTK elleni bajnokin is

Böde-Bíró Blanka védései után már az első percekben elhúztunk az MTK-tól, és itthon is tartottuk a pontokat.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin