2026. szeptember 26.
Volt lehetőségünk a bravúrra, de kikaptunk Norvégiától
Böde-Bíró Blanka és Klujber Katrin is kimagasló teljesítményt nyújtott az EURO Cup elődöntőjében.

Először rendeztek négyes döntőt a EURO Cup elnevezésű felkészülési torna végjátékában - mint ismert, a sorozatban azok az európai válogatottak vesznek részt, amelyeknek nem kell selejtezőt játszani a soron következő világversenyre. A legjobb négy közé Magyarország mellett Norvégia, Románia és Dánia jutott be, és a mieink norvégok elleni elődöntőjét szombaton koradélután rendezték.

A találkozón a magyar keretben Böde-Bíró Blanka, Hársfalvi Júlia, Klujber Katrin, Simon Petra és a kölcsönben a Thüringert erősítő Csíkos Luca képviselte, míg a túloldalon Vilde Ingstadot nézhettük megkülönböztetett figyelemmel.

Nem kezdtük jól a találkozót, főként védekezésben. Az első tíz percben minden norvég támadás góllal zárult, és bár elöl mi is találtunk jó megoldásokat, így is hamar időt kellett kérni (7-3). Nem sokkal később Böde-Bíró Blanka érkezett a pályára, és ez hozott némi előrelépést, a védései után tartani tudtuk a különbséget. A négy-öt gólon ingadozott a differencia, és bár a játékrész hajrájában hatra is eltávolodott a világbajnok, a szünetre sikerült négyig zárkóznunk. Simon Petra ebben a periódusban lőtt három gólt, Klujber Katrin pedig végig rég látott jó formában kézilabdázott, összességében pedig a válogatott is jó arcát mutatta.

A fordulás után is mi maradtunk lendületben, 17-16-nál egyre zárkóztunk, de aztán Norvégia is emelt egyet a fordulatszámon. Hullámzott a mérkőzés, újra öt volt közte nem sokkal később, de a hajrához közeledve úgy tűnt, nincs messze a bravúr. 24-22 után háromszor is támadhattunk a közte egyért, de nem jártunk sikerrel, a norvégok tudtak előbb gólt lőni és végül négygólos győzelemmel jutottak a döntőbe. A mieink teljesítményét dicséret illeti, a világ legjobbja ellen a hajrában is volt még esély a bravúrra, de végül a harmadik helyért játszhatunk vasárnap délután.

NŐI KÉZILABDA EURO CUP
Elődöntő

Norvégia–Magyarország 27-23 (17-13)
Helyszín: Sala Polyvalent, Bukarest
Időpont: 2026. szeptember 26., 13:15
Gólszerzők: Reistad 11 (3), Hovden 7, Skogrand 2, Brattset 2, Venn 1, Bakkerud 1, Waagan 1, Ingstad 1, Live Rushfeldt Deila 1, ill. Klujber 9 (4), Simon 4, Vámos 3, Kuczora 2, Tóvizi 2, Juhász 1, Hársfalvi 1, Faluvégi 1.

Cikkajánló

Kisfia is támogatja a felkészülés közben kapusunkat

Női kézilabdacsapatunk kapusát a gyermeke, Dávid is felköszöntötte a válogatott edzőtáborban.

Fradi-párharcok a válogatottaknál

Tíz játékosunk lép pályára a válogatott szünetben is, többen ráadásul egymás ellen.

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin