Erkölcs, Erő, Egyetértés

Közismert, hogy dr. Springer Ferencet választották az egyesület első elnökének, a klub színei a zöld és fehér lettek, az öt zöld és négy fehér mező együtt a főváros kilencedik kerületét jeleníti meg, s a címerben helyet kapott az FTC jelmondatára utaló három E: Erkölcs, Erő, Egyetértés.

Miért is volt szükség erre, milyen erő hívta életre az FTC-t, amely hamarosan az ország legnépszerűbb egyesületévé emelkedett?

A magyar sport gyökerei egészen a reformkorig nyúlnak vissza, 1867-ben a német orientációjú tornamozgalom mintájára, a testedzés iskolai keretek közötti művelése céljából alakult meg a Nemzeti Torna Egylet, 1875-ben alapították meg a szintén nemzeti, arisztokratikus jellegű, de immár a versenyzést is támogató Magyar Athletikai Clubot, 1895-ben a Magyar Olimpiai Bizottságot (hazánk részt vett az első olimpiai játékokon 1896-ban), és a 19. század végén sorra alakultak a sportegyesületek: 1885-ben a BTC és az UTE, 1888-ban az MTK.

A századfordulón azonban teljesen új inger érte a magyar sportot, sőt az egész társadalmat: a labdarúgás megkezdte hódító útját. Az FTC kimondottan „football-egylet” létrehozásának céljából jött létre. Egy éppen 1899-es statisztika szerint Magyarországon akkor ötezren sportoltak rendszeresen, jellemzően a tehetős polgárság körében, akiknek volt idejük és pénzük eme úri passziónak hódolni. Ám a labdarúgás egy évtizeden belül megsokszorozta a sport híveit, s mint oly sokszor a magyar történelem során, a budapesti ifjúság ebben is vezérszerepet játszott.

Az FTC tagjai között a zsidó, német és magyar polgárok az Egyetértés jegyében jól megfértek egymás mellett; abban, hogy a Ferencváros már az 1910-es években országos ismeretségre tett szert, a Budapestre vidékről felköltöző lakosságnak is jelentős szerepe volt: a ferencvárosiak természetesen szülővárosaikba, szülőfalvaikba is hírül vitték, milyen remek közösség tagjaivá váltak a fővárosban.

Az FTC első pályája a Soroksári úton állt, a megépítéséhez a költségeket civil kezdeményezésként, például jótékonysági bál bevételéből adták össze. A labdarúgás elsöprő erejéről árulkodik, hogy néhány éven belül szükségessé vált egy új pálya felhúzása: 1911-ben adták át az Üllői úton – a mai aréna helyén – a negyvenezer ember befogadására alkalmas fatribünös stadiont.

A feljegyzések szerint már a két világháború között is a nemzeti, polgári jellegű FTC volt legnépszerűbb magyar egyesület, nem véletlen, hogy a második világháború után a kommunista hatalom éppen ezen identitást igyekezett felszámolni. Az 1949-ben utcahosszal aranyérmes csapatot szétszedték, az egyesületet megfosztották a nevétől (1950-ben előbb ÉDOSZ-ra, majd Kinizsire keresztelték) és a színétől (piros-fehérre mázolták át). Ám a proletárdiktatúra öngólt rúgott. Az ötvenes években a Fradi vált a nemzeti ellenállás egyik szimbólumává, továbbemelkedett a híveinek a száma.

A Ferencváros iránti rajongás aztán egyszerűen kikövetelte, hogy a hatvanas években ismét régi fényében ragyogjon a klub. Máig az FTC az egyetlen labdarúgócsapat, amely elhódította valamelyik európai nagy kupát – 1965-ben a VVK-t ,– s amely aranylabdás játékost – Albert Flórián 1967. évi elismeréséről van szó – adott a magyar futballnak. A Ferencváros büszkélkedhet a legtöbb magyar bajnoki címmel. Ez az Erő segített átvészelni az ezredforduló utáni zűrös éveket, az első osztályból való igazságtalan kizárást, azt az időszakot, amikor volt olyan érdek, amelynek képviselői nem bánták volna, ha az FTC, a nemzet csapata veszítene a befolyásából. Ez az Erő emelte vissza az egyesületet az őt megillető helyre a magyar sport hierarchiájában.

Az FTC napjainkban él és virul, az alapító atyák álmának megfelelően Magyarország legnagyobb, legnépszerűbb és csak szerénységünk okán írjuk azt, hogy az egyik legsikeresebb egyesülete.