Május 17-én az Elek Gyula Arénában került megrendezésre a XXII. Fradi Kupa akrobatikus Torna Albert Flórián emlékverseny. A viadal a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is országos pontszerző versenyként került meghirdetésre, egyben a szeptemberi világbajnokság és a júniusi magyar bajnokság kvalifikációs versenye is volt.
Az ünnepélyes bevonulás után a résztvevő sportolók nem kevesebb mint 108 gyakorlatot mutattak be, majd a kézállófa-versenyek után 18 órakor került sor az eredményhirdetésre.
Klubunk 30 versenyzővel képviselte magát, és nagyszerűen szerepelt, hiszen versenyzőink 9 arany-, 8 ezüst- és 2 bronzérmet nyertek. Külön ki kell emelni a Buzási Éva, Fóti Zsófia, Schneider Laura összetételű junior női hármasunkat, amely kvalifikálta magát a világbajnokságra.
A Molnár Jázmin, Paunoch Izabella összetételű felnőtt párosunk utóbbi térdműtéte óta először lépett szőnyegre, és bár egyelőre csak statikus gyakorlatot mutattak be, de ők is sikeresen szerepeltek. A világbajnokságra készülő páros számára fontos a fokozatos és sérülésmentes visszatérés, a júniusi országos bajnokságon azonban három teljes értékű gyakorlat bemutatását tervezik.
A versenyzők a hagyományokhoz híven idén is egyedi tervezésű Tiffany-érmet kaptak, ami roppant népszerű a sportolók körében. Az érem mellé minden sportoló oklevelet kapott XXII. Fradi Kupa Albert Flórián emlékverseny megnevezéssel, ugyanez az érmeken is szerepelt.
A csapatversenyen – amit minden évben meghirdetünk – idén klubunk a helyen zárt. A verseny magas színvonalú megrendezésében az idei évben is sokat segítettek sportolóink szülei, családtagjai.
Február 22-én birkózópalántáktól volt hangos a Népliget, ahol U20-as válogatót is rendeztek.
Az Albert Alapítvány támogatásával megrendezett díjátadón 19 fiatal sportolónk vehetett át elismerést.
Rengeteg gyermek arcára csalt mosolyt a nagyszakállú, aki sok ajándékkal érkezett - VIDEÓ!
Napsütéses időben, szép alkotások készültek az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban – VIDEÓ!
A belépés ingyenes – várunk mindenkit augusztus 31-én az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba!
Az Albert Alapítvány adószáma: 18296147-1-43. Köszönjük a felajánlásokat!
Az Albert Alapítvány támogatásával megrendezett díjátadón 42 fiatal sportolónk vehetett át elismerést.
Pályázatot hirdetünk az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián új, óbudai szobrának megalkotására.