A Ferencvárosi Torna Club mindig nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás korú sportolók megfelelő nevelésére, ehhez hozzátartozik, hogy eredményesség esetén a jutalmazás sem marad el. Február 18-án, kedden a Groupama Arénában rendezték meg a 2024-ben legeredményesebb ferencvárosi utánpótlás-versenyzők díjátadóját, amely az Albert Alapítvány támogatásával jött létre.
A 2024-es teljesítményük alapján idén 42 Fradi-sportoló kapott elismerést. Olyan kiválóságokat köszönthettünk, mint az Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó, Simon Petra, a junior világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Végi Diána, a már felnőtt vízilabdacsapatunkban is lehetőséget kapott U18-as világbajnok Zeman Márton, vagy a felnőtt Európa-bajnokságon csapatban ezüstérmes vívók, Szemes Gergő és Tóth Gergely.
A díjakat (oklevél, emlékérem és pénzjutalom) a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán, valamint Albert Magdolna, az Albert Alapítvány ügyvezetője adta át fiatal sportolóinknak.
- A díjat átvevő fiatalok azok mind a saját sportágukban, nemzetközi sikereket értek el, Eb-ken, vb-ken, téli, nyári ifjúsági olimpiákon, különböző világversenyeken értek el kiemelkedő eredményt. Azt gondolom, hogy ez fantasztikus dolog, és hogy ilyen sokan vannak, hogy ez a szám évről évre nő, akiket ilyenkor köszönthetünk, az nagyon nagy dolog - mondta Nyíri Zoltán, klubunk ügyvezető alelnöke.
Díjazottjaink
Torna

Zámbori Zala (Gymnasiade csapat 2.hely, talaj 2. hely, gyűrű 1.hely)
Vízilabda

Farsang Aurél

Jámbor Csaba

Kovács Mátyás

Varga Keán
Horváth Levente
(U16-os vb., 3. hely)

Kiss Emma Gitta

Szalkai Hanga
Füle Barbara
(U16-os vb., 2. hely)

Lugosi Csongor

Bella Csanád

Zeman Márton
Paján Bátor
Haverkampf Bence
(U18-as vb., 1. hely)

Gulyás-Oldal Emma (U 19-es eb., 2.hely, U18-as vb., 3.hely)
Vívás

Szemes Gergő (tőrvívás - felnőtt Eb csapat 2.hely, U23 Eb csapat 3.hely és egyéniben 1.hely)

Tóth Gergely (felnőtt Eb csapat 2.hely, U23 Eb csapat 3.hely)

Horváth Lotti (junior vk csapat 1.hely, kadett európai körverseny csapat 1.hely, egyéni 2.hely)
Teke

Fábián Adelin

Várvölgyi Milán
(vb és Eb tandem mix kategória U 18. 1. hely)
Kézilabda

Simon Petra (felnőtt EB 3. hely)

Imre Szofi
Horváth Fanni
(junior vb 2. hely)

Szeibert Anna

Balogh Vera

Papp Dorka
(ifjúsági vb. 3. hely)

Mészáros Máté

Fülöp Péter

Balogh Ádám

Kovács Boldizsár
(ifjúsági Eb 3. hely)

Kozma Liza

Égi Panka

Szigeti Blanka

Szőri Zsófia
(serdülő nyílt Eb 3. hely)

Paczulák Dominik

Tarjányi Dániel
(strandkézilabda Eb 1. hely)
Rövidpályás gyorskorcsolya

Csizmadia Márk (junior Vk 3.hely 3000m váltóban, felnőtt Vk 5000 m váltó 3.hely)
Végi Diána (junior vb 3000 m váltó 1.hely, junior Vk 1. és 2 forduló 3000 m váltó 1. és 2. hely)
Nógrádi Panka (junior Vk 1. és 2. forduló 3000 m váltóval 2. és 3. hely)
Major Dominik (téli ifj. olimpia, 3.hely, junior Vk 3.hely 3000m váltóban, junior Vk 2.hely, 3000 méter, 3.hely)
Granasztói Ádám (junior Vk 3.hely, 3000 méter váltóban, junior Vk 2.hely, 3000 méter váltóban 3.hely)
Birkózás
László Koppány Simon (U23 EB 2. hely, U23 VB 3. hely)
Rengeteg gyermek arcára csalt mosolyt a nagyszakállú, aki sok ajándékkal érkezett - VIDEÓ!
Napsütéses időben, szép alkotások készültek az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban – VIDEÓ!
A belépés ingyenes – várunk mindenkit augusztus 31-én az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba!
Az Albert Alapítvány adószáma: 18296147-1-43. Köszönjük a felajánlásokat!
Pályázatot hirdetünk az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián új, óbudai szobrának megalkotására.
Labdarúgónk mellett Cirjenics-Kovacsics Anikó is jól érezte magát kisfiával a XIII. Fradi Családi Napon.
A belépés ingyenes – várunk mindenkit augusztus 25-én az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba!
Az Albert Alapítvány adószáma: 18296147-1-43. Köszönjük felajánlásaikat!