2020. március 31.
A Gondoskodás Európai Napja
2015-ben indította útjára Gondoskodás Napja kezdeményezését az FTC és a MOB.

2015-ben indította útjára Gondoskodás Napja kezdeményezését az FTC és a MOB. Most uniós támogatásnak és nemzetközi hírű külföldi sportklubok együttműködésének köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy kiterjesszük a programot és meghirdessük a Gondoskodás Európai Napját.

A Ferencvárosi Torna Club a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságával közösen 2015-ben fordult először felhívással minden magyar sportegyesülethez és sportalapítványhoz. Azt javasoltuk, hogy minden év július utolsó napján a hazai sportszervezetek mérjék fel, hogy miben és mivel segíthetik egykori élversenyzőik sorsát.

Kezdeményezésünket 2019-ben sikerült kiterjeszteni. Célunk, hogy további európai sportegyesületekkel közösen tehessünk az élsportolók civil életre történő felkészítéséért, hiszen ez nem csak hazánkban, hanem világszerte létező probléma és megoldandó feladat.

A Gondoskodás Európai Napja projekt keretein belül havi rendszerességgel bemutatjuk 1-1 olyan egykori élsportoló inspiráló történetét, akik nem csak sportolóként, de a civil életben is bizonyították rátermettségüket és újabb sikereket értek el. A Ferencvárosi Torna Club hivatalos médiacsatornáin megjelenő Legenda Sztorikban eddig többek között  olyan kiválóságokat kérdeztünk az élsport után elért sikereikről, mint Sike András, Hajdú Attila, Kovács Kokó István, Szeiler József, Telek András.

2019. november 15-én, a Groupama Arénában megtartottuk az FTC Karrier Napot, melynek célja az volt, hogy rávilágítson a versenyzők élsport utáni életében jelentkező kihívásokra, a civil élet megkezdésének nehézségeire, valamint hogy a szemléletformáló előadások hatására cselekvésre ösztönözzük a hazai sportszervezeteket a jelenségre adott válaszok kialakításában.

Létrehoztunk egy, az Emberi Erőforrások Minisztériumával közös nemzeti munkacsoportot, melyben a hazai sportirányítási szervek, a sportegyesületek és sportágak, felsőoktatási intézmények, pénzintézetek, szakmai együttműködő partnerek és egyéb érintett szervezetek bevonásával megfogalmazhatjuk rendszerszintű, tartós megoldási javaslatainkat, cselekvési tervünket a hazai sportirányítás felé.

Kezdeményezésünk céljainak elérése érdekében a Ferencvárosi Torna Club és a projektben résztvevő külföldi sportszervezetek 2020-ban olyan kampányfilmekkel jelentkeztek, melyekben korábbi világklasszis élsportolók hívják fel a figyelmet arra, hogy nem minden élsportoló juthat fel a csúcsra, nem mindenki helyezkedhet el a sport ágazatban versenyzői pályafutásának befejeztével, cél azonban, hogy ezen értékes emberek társadalmi beilleszkedését segítsük. A Ferencvárosi Torna Club kampányának nagykövetei: Pádár Ildikó, Bácsi Péter, Hajnal Tamás és Madaras Norbert.

2020. július 31-én, a Gondoskodás Napján olyan szemléletformáló, ismeretterjesztő kisfilmekkel jelentkezünk, melyekben bemutatjuk az élsportolói pályafutás olyan sorsfordító élethelyzeteit, mint az amatőrből profi sportolóvá válásra, vagy a sportolói pályafutás lezárására való mentális felkészültség. Részletesen foglalkozunk a sport és a tanulás összeegyeztethetőségének örök dilemmájával, valamint azzal, hogy milyen életkészségek fejleszthetők a sport által és mihez kezdhet egy sportoló a visszavonulását követően. Körbejárjuk, milyen lehetőségeket és veszélyeket rejthet magában egy éppen profivá vált versenyző első keresete, hogy miként gazdálkodhat jól egy sportoló az aktív évei alatt megkeresett pénzzel és hogy mit tehet ezekben sorsfordító élethelyzetekben a sportoló környezete: a család, a sportszakemberek és a sportvezetés.

Noha a projektben megfogalmazott problémák feltárásában a Ferencvárosi Torna Club szerepe, mint oly sok más korábbi közösségi kezdeményezésben, meghatározó és úttörő, célunk, hogy tartós megoldást a sportágazat szereplőivel közösen találjunk. A bemutatott kisfilmeket Mizsér Attila öttusázó olimpiai bajnok és vállalati tréner közreműködésével készítettük el.

Közös felelősségünk, hogy a jelen és korábbi bajnokaink a társadalom megbecsült, értékes és hasznos tagjai maradjanak a visszavonulásukat követő években, évtizedekben is. Megfelelő mentális felkészültség, pénzügyi ismeretek és már az aktív évek alatt megszerezhető tudás birtokában megelőzhető korábbi bajnokok látványos kudarcai.

Ezen rossz példák és tragédiák elriasztják a szülők nagy részét attól, hogy a hivatásos élsportolói karrier felé tereljék gyermekeiket. Ezzel a sportegyesületek számos olyan fiatalt veszítenek el, akik a későbbiekben nemzetközi eredményeket érhetnének el, vagy akik később támogatóként, szurkolóként, szülőként a sportágazat fontos szereplőjévé válhatnának.

A Ferencvárosi Torna Club, közösen az olasz Lazio Basket, a portugál Sporting, a horvát HASK Mladost és a finn Tampere Pyrinto sportegyesületekkel egy, az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának támogatásával megvalósuló közös projektben való részvételre, közreműködésre szólítja fel a projektben résztvevő országok sportirányításának alakítóit. A Ferencvárosi Torna Club, mint a felhívást kezdeményező sportszervezet, úgy gondolja, hogy a probléma, amelyet 2015-ben felvetett, összetett és rendszerszinten kezelendő, a megoldás kizárólag összefogással és az elképzelések egyeztetésével található meg.

Az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának társfinanszírozásával megvalósuló nemzetközi projekt lehetőséget teremt számunkra, hogy kezdeményezésünk mind hazai, mind európai szinten figyelmet kapjon.

Legyen július 31. mostantól a Gondoskodás Európai Napja!





close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most