A korábbi háromszoros magyar bajnok futballkapus, a Ferencváros színeiben 162 alkalommal pályára lépő Szeiler József pozitív példaként állhat bármely sportoló előtt: még aktív pályafutása idején több képesítést szerzett, készült a futballista-karriert követő évekre. Az 54 éves ex-kapus dolgozott a Budapesti Értéktőzsdén és volt az FTC futballcsapatát működtető Kft. illetve Rt. igazgatója is, napjainkban pedig sikeres üzletember, áruház-igazgató. Vele beszélgettünk a Gondoskodás Európai Napja keretében, amely az FTC EU-s támogatással megvalósuló projektje, egy 2015-ben indult kezdeményezés kiterjesztése. A célunk, hogy más európai sportegyesületekkel közösen felhívjuk a figyelmet az élsportból a civil életre való átállás nehézségeire és inspiráló történeteket osszunk meg azokról, akiknek ez sikerült.

- Már profi labdarúgóként vagy korábban, még az iskolapadban tudatosult önben, hogy idővel a futball utáni életre is fel kell készülni?

- A kezdetektől fogva jó tanuló voltam, az általános iskola alsó tagozatát például kitűnő eredménnyel végeztem el. Mindig szerettem tanulni, akkor voltam nyugodt, amikor felkészülten várhattam az órákat. Később is jól ment a tanulás, bár egy idő után már csak az érdekelt, hogy futballista legyek. Viszont a sportot és az iskolát sem helyeztem a másik elé, diákként és a pályán is szerettem volna jól teljesíteni. Iskolásként még nem gondoltam bele, hogy egyszer jól jöhet, ha nem hanyagolom el a tanulást, arra is egy feladatként tekintettem. Inkább lelkiismereti okokból igyekeztem mindkettőt jól csinálni.

- Pályafutása alatt és után is több képesítést szerzett: elvégezte a sportmenedzseri szakot és vállalkozói diplomát szerzett, csak hogy kettőt kiemeljünk. Mi motiválta?

- Amikor 15 évesen elkezdtem a Fradiban játszani, több régi játékossal megismerkedtem. Ismert, volt válogatott labdarúgókról volt szó, akik kissé megleptek azzal, hogy nem a kor luxusautóival jártak és semmivel nem éltek jobb színvonalon, mint egy átlagember. Közülük sokaknak nem volt végzettsége sem. Ez kicsit nekem is felnyitotta a szemem, megértettem, hogy a tanulásra is oda kell figyelnem, ezért igyekeztem komolyan venni a középiskolát. Az érettségi után azonnal nem tanultam tovább, elvégeztem különböző szakokat, először felsőfokú vendéglátó-ipari végzettséget szereztem. Futballistaként sérülések is gyötörtek, 1992-ben tumort találtak a szervezetemben. Szerencsére ezt követően még visszatérhettem a pályára, de akkor rádöbbentem arra, hogy bármikor befejeződhet a pályafutásom, ezért a Budapesti Értéktőzsdén is szereztem egy képesítést. Ez nagyon nagy szám volt akkoriban, amikor bementem az értéktőzsdére dolgozni, egy-egy nagyobb rangadó után mindenki csak velem akart beszélni. Később az akkori csapattársakkal, Hajdu Attilával és Telek Andrással kitaláltuk, hogy jó lenne az aktív évek után is a labdarúgásban dolgozni, ezért a Testnevelési Főiskolán elvégeztük a sportmenedzseri szakot. Ezek után üzleti vállalkozói diplomát szereztem a PSZÁF-en majd jártam a BKF-re is, ott üzleti kommunikátor diplomám lett. Egy idő után elkapott a gépszíj és sorra jelentkeztem a különböző képzésekre, szakedzői képesítést, nyelvvizsgát is szereztem.

- 1998-ban vonult vissza, de két évvel később már vezető pozíciót töltött be a Fradinál. Segítette a klub a sport utáni karrierjében?

- Nem. A mi időnkben a klubok nem támogatták a sportolókat ebben és szerintem ez a mi korosztályunk egyik legnagyobb gondja. Én például a betegségem után tájékoztattam az akkori vezetőket arról, hogy szeretnék tanulni, de különösebb nem reagáltak erre. Igaz, elmondtam azt is, hogy idővel szeretnék vezető pozícióban dolgozni a Ferencvárosért, hiszen gyerekkoromtól kezdve Fradi-szurkoló vagyok és szeretném, ha az egész életem a Ferencvárosról szólna, lehet, hogy ezt vették zokon. Visszagondolva nagyon nagy hiba volt a kétezres években is még, hogy ha valaki szeretett volna továbbtanulni, azt nem támogatták, sajnálom, hogy ez nem alakult ki abban az időben.

- Azért ma már akadnak pozitív példák is, például Hajnal Tamás, aki még aktív labdarúgóként tanult, a pályafutása után pedig hamarosan a Ferencváros sportmenedzsere lett.

- Minden eszközt, segítséget meg kell adni az ilyen játékosoknak, hogy a labdarúgás mellett el tudják végezni a képzéseket, hiszen ők később jó eséllyel a futballban maradnak, azaz a labdarúgás szellemi színvonalát emelik majd. Az egy nagyszerű dolog, hogy ez a Fradiban mára teljesen tudatos dologgá vált.

- A személyes tapasztalatai alapján melyek azok a kihívások, amelyekkel egy sportolónak szembe kell nézni az aktív pályafutás befejezését követően?

- Annak ellenére, hogy tudatosan készültem a pályafutásom utáni életre, számomra is nagyon nehéz volt az átállás, hiszen 1998-ban, 33 évesen egy betegség miatt fejeztem be a pályafutásomat. Az év elején kemoterápiás kezelést kaptam, így majdnem egy teljes évem kimaradt, ami lelkileg és anyagilag is megviselt. Ezek után még nekem is nagyon nehéz volt elindulni a civil életben, pedig az iskoláimmal nem volt gond. A klubvezetőknek, az edzőknek és az adott csapat körül lévőknek nagy szerepe van abban, hogy a sportolókat folyamatosan ösztönözzék arra, hogy tanuljanak, képezzék magukat, fontos, hogy legyen elképzelésük arról, hogy mi lesz akkor, ha már nem tudnak a legmagasabb szinten sportolni.

- Mit tanácsol a mai futballistáknak, sportolóknak, mikor érdemes elkezdeni az aktív évek utáni időszak tervezését?

- Egy labdarúgó viszonylag sok szabadidővel rendelkezik egy átlagemberhez képest, ezért fontos lenne, hogy már a pályafutása elején elkezdjen foglalkozni valamivel legalább heti 4-6 órát. Ez lehet nyelvtanulás vagy akár számítógéppel kapcsolatos programok megismerése is. Nagyon könnyen bele lehet kényelmesedni abba, hogy napi egy, maximum két edzés a program, utána pedig akár az egész délután szabad, annakidején én is sok olyan játékost láttam a Fradiban is, akik bár tehetségesek voltak, de délutánonként inkább kártyáztak, billiárdoztak vagy bementek a belvárosba, pedig rengeteg hasznos dolgot csinálhattak volna. Erre már a karrier kezdetén érdemes odafigyelni, ha ott sikerül megfogni ezt a dolgot, akkor az egész későbbi élet más lehet, az illető pedig teljesen máshogy fog tudni gondolkodni.