Május 25-én a Springer-ház építésének 125. évfordulóját ünnepelték, az eseményt az idei gyereknappal összevonva rendezték a Fradi-drukkereknek, és mindenkinek, aki érdeklődik a Ferencvárosi Torna Club története iránt. A szervezők változatos programokkal készültek a nap folyamán, a megnyitó után a jelenlévők megismerhették a ház rövid történetét, majd virágot helyeztek el az FTC alapítója, Dr. Springer Ferenc szobránál, később pedig többek között háztörténeti sétán is részt vehettek.
- Bár akkor még kisgyermek voltam, de személyes érzelmek is kötnek ehhez a helyhez, apai nagyanyám haláláig, 1982-ig. Egészen idáig itt tartottuk a családi rendezvényeket, főleg a szentestéket, amelyek alkalmával a Springer-ági családtagok itt jöttek össze, nagyanyámnál. A családi albumok minden egyes alkalommal felidézik ezeket az emlékeket, és amikor megkeresett egy másik ági rokonom a rendezvénnyel kapcsolatban, kiderült, hogy ők a mai napig itt laknak, tehát a Springer-ág jelen van – mondta Springer Miklós, dr. Springer Ferenc dédunokája, az FTC elnökségi tagja.
Ha kíváncsi, hogy melyik házban laktak a Springer család tagjai, milyen kilátás nyílik a tetőtérből a gyönyörű körfolyosós házra és mit jelent az épület a Springer családnak, akkor ajánljuk riportunkat május 27-én, kedden a Fradi TV legújabb adásában.
December 27-én az FTC négy egykori tagjára emlékezünk.
A Fradi család három tagját köszöntjük december 26-án.
Egykori labdarúgónkra emlékezünk december 26-án.
A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.
Egykori labdarúgónkra emlékezünk december 25-én.
Íme, az FTC csapatainak és egyéni sportolóinak legszebb pillanatai 2025-ben.
Minden kedves szurkolónknak áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!