Szeptember 25-én, a budapesti Farkasréti temetőben vettek utolsó búcsút Surányi Gyulától szerettei, barátai, sporttársai és az FTC képviselői.
Egykori kiváló kajakozónk évtizedeken át volt a Fradi kajak-kenu szakosztályának meghatározó alakja. Versenyzőként 1958-ban ért fel a csúcsra, amikor a K4-es egység tagjaként folyambajnoki címet szerzett a klubnak. Aktív pályafutása után sem távolodott el a vízparttól és a Ferencvárostól: az 1970-es és 80-as években vezetőségi tagként, majd elnökhelyettesként segítette a szakosztály irányítását és a fiatal tehetségek nevelését.
A klubért végzett elhivatott munkájáért megkapta az „FTC Centenáriumi Örökös Tag” kitüntetést.
Surányi Gyula nyugodjon békében! Emlékét örökre megőrizzük.
Az FTC az Európai Sporthét keretében látta vendégül a Harmat utcai általános iskola tanulóit.
A Fradi család hat tagját köszönthetjük szeptember 24-én.
Egykori kiváló asztaliteniszezőnkre emlékezünk.
A testület tagjai áttekintették az idei nevezéseket, és döntöttek a díjátadó ünnepség időpontjáról is.
Négy egykori kiváló sportolónkra emlékezünk.
A Fradi család három tagját köszönthetjük szeptember 23-án.
A Fradi család két tagját köszönthetjük szeptember 22-én.